Harazin érkezett, Csabay távozott

A Pécsi VSK-Pannonpower együttesében folytatja pályafutását a legutóbb a Falcóban szereplő Harazin Tamás, Csabay Ádám viszont három esztendő után távozott és Jászberénybe igazolt.

Veljko Budimir megtartása után megvan az első új igazolása is a bajnokságban a 7. helyen végző PVSK-Pannonpowernek a 2014/2015-ös idényre. A szolnoki nevelésű, 2010 óta a Falco együttesében szereplő Harazin Tamás kötött két évre szóló szerződést a baranyaiakkal.

A 29 esztendős magasbedobó kiegészítő emberként 2007-ben bajnokságot nyert a Szolnokkal, majd 2012-ben már fontos tagja volt az ezüstérmes Falcónak. Az idei évadban kevesebb játéklehetőséget kapott Szombathelyen, összesen 22 bajnokin kétszer volt a kezdőcsapat tagja, 12.6 perc alatt átlagban 5.1 pontot és 2.6 lepattanót szerzett.

A PVSK ezzel egyelőre három igazolt játékossal rendelkezik: Veljko Budimir, Bíró Olivér és Harazin Tamás.

Jászberényben folytja viszont pályafutását Csabay Ádám, aki a Kecskemétre igazoló Kovács Péter után a második távozója a pécsieknek.

A 28 éves Csabay 2011-ben szerződött Kecskemétről Pécsre, ahol idei, harmadik idényében már rendre a kezdőcsapatban szerpelt: 36 bajnoki fellépéséből 30-szor volt kezdő. 28.9 átlagperce alatt 8.4 pontos átlagot produkált, a triplákat 40,4%-kal értékesítette.

Csabay már a harmadik új igazolása a Jászberénynek, a Szegedről érkező Horváth Ákos és a Nyíregyházáról távozó Cseh György után.

 

Fotó (slide): nyugat.hu
Fotó: vaol.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus