Harazin is marad a Pécsnél

Harazin Tamás is aláírt a PVSK-PANNONPOWER együtteséhez, ezzel öt igazolt játékosa van már Csirke Ferenc csapatának a következő idényre.

A pvsk-panthers.hu beszámolója:

Azok után, hogy a hét elején három kosarassal is sikerült megállapodnunk, most egy újabb aláírást jelenthetünk be: újabb két évig viseli majd a PVSK-mezt Harazin Tamás. A center az előző két idényében átlagosan tizennyolc percet volt pályán ezalatt hét pontot dobott és négy lepattanót kaparintott meg. A csapatba jól beilleszkedett, a legtöbbször Horti Bálint cseréjeként lépett pályára, s kétség kívül az ő nevéhez fűződik a legtöbb „fű alatti” kosár – nem egyszer úgy dobott tíz-tizenkét pontokat (nagyon gyakran Halász Ákos passzából), hogy mindezzel csak akkor szembesültünk, amikor felnéztünk az eredményjelzőre. 

– Örülünk, hogy Harazin marad nálunk – mondta Bán Gábor, csapatunk ügyvezetője. – Ismerjük a képességeit, ő pedig mindent tud a csapatról, így bizakodva várhatjuk a folytatást. Úgy tudom, nem gondolkodott sokat a folytatáson, azért írt alá később, mint a többiek, mert eddig nyaralt és pecázott. De nem kell idegeskedni, az biztos, hogy augusztusban itt lesz az első edzésen.

Harazin igazolása egyben azt is jelenti, hogy egy kezdőötösnyi kosarasunk már van: biztos, hogy itt fog játszani Halász Ákos, Supola Zoltán, Bíró Olivér, és Veljko Budimir is, azaz egy kezdőötös már most simán össze tudunk állítani.

Forrás, Foto, Slide - pvsk-panthers.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus