Három légiós már edzésbe is állt Fehérváron

Megkezdte a munkát a bajnoki címvédő, az első gyakorláson három külföldi játékos is megjelent. 

Az albakosar.hu beszámolója:

Hétfőn délelőtt 10 órakor Dzunic Branislav vezetőedző maga köré gyűjtötte a játékosokat az Alba Regia Sportcentrumban, majd a rövid eligazítás után labdát fogtak a játékosok. Kosarasaink számára ezzel véget ért a nyár, kezdetét vette a felkészülés. A tavalyi szezonban mindent megnyerő együttesünk hasonló idényt szeretne, mint a legutóbbi, ennek megfelelően végzik majd a munkát kosarasaink.

A négy, újonnan igazolt amerikai közül hárman már részt vettek az első gyakorláson, igaz, takaréklángon égtek, ugyanis vasárnap este érkeztek, akadt, aki 24 órát utazott, volt, aki kevesebbet, 14 óra volt a minimum. Az irányító, Kasey Hill ennyi időt töltött a levegőben, illetve a repterek tranzitjában. Hill, Chris Horton és D.J. Fenner csak dobált a délelőtti tréningen, komolyabb futómunkára egyelőre nem vállalkoztak, majd Dzunic záró sípszavát követően a klub gyógytornászát látogatták meg, hogy a hosszú út miatt elgémberedett izmaikat szakértő irányításával megdolgozzák.

Több, az Alba Fehérvár utánpótlásához tartozó, fiatal tehetség is részt vett a gyakorláson, őket jobbára Góbi Henrik másodedző irányította. Két palánk alatt zajlott az első munkanap első felvonása, amit este újabb követ. Hetente tíz edzést vezényel a szakmai stáb, mindössze szerdánként szerepel egy tréning a programban. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus