Hendlein: 200!

A hétvégén zsinórban negyedik győzelmét aratta a Kaposvári KK a bajnokságban. A somogyiak három hazai pályán aratott siker után ezúttal Szegedről távoztak győztesen. A találkozón játszotta 200. tétmérkőzését a KKK-ban Hendlein Roland.

A gyengébb szezonkezdetet követően alaposan összekapta magát a Kaposvári KK a bajnokságban. A kétszeres bajnoknál eddig az egész idény során kiválóan teljesít Hendlein Roland, aki Szőke Balázs visszavonulását követően a csapatkapitányi tisztséget is betölti. A kiváló magasbedobó a Szeged elleni húsz pontos győzelem alkalmával pedig mérföldkőhöz érkezett, ugyanis ez volt a 200. tétmérkőzése a Kaposvári KK színeiben.

Hendlein még a 2003/2004-es szezonban, mindössze 17 évesen mutatkozott be a somogyiaknál, akikkel az évad végén bajnoki címet is ünnepelhetett. A 2006/2007-es idény során már alapembere volt a KKK-nak, akkor az alapszakaszban 16, a rájátszásban pedig 26 pontos átlagot produkált. Hendlein egy rövid ideig megfordult a Dombóvár csapatában, míg 2010 és 2012 között Székesfehérváron szerepelt. Ezt követően tért haza Kaposvárra, ahol tavaly ismét kulcsembere volt együttesének, idén pedig 7 bajnokin 18.3 pontot és 9.4 lepattanót átlagol.

A 27 esztendős Hendlein 200. tétmérkőzése közül közel 150 bajnokit játszott az alapszakaszban, de számos rájátszás, Magyar Kupa és nemzetközi kupamérkőzésen is pályára lépett. Hendlein egyébként ezzel Szőke Balázs, Filipovics Gordan és Kiss Kornél mögé lépett fel a közelmúlt ranglistáján. A 200 mérkőzésen szerzett eddigi szintén kerek 2500 pontjával ugyancsak előkelő helyen áll a somogyiak „örökranglistáján”.

Kép: delfinek.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus