Hódmezővásárhely debütál

Szombaton történelmi sportrendezvényre kerül sor az Alföldön. Új helyszín mutatkozik be az OTP Junior adidas streetball történetében: Hódmezővásárhely.

A rendezvényre - amelyen várhatóan 30 fok körüli kánikula várható - impozáns környezetben, a Városháza előtti, a közelmúltban felújított Kossuth téren kerül majd sor szombaton reggel 9-től. A (vásár)helyi utánpótlás, a Vásárhelyi Kosársuli igen aktív lesz, több utánpótlás korosztályban több csapatuk is nevezett. Ezen túlmenően a környékbelil városokból, Szegedről, Békéscsabáról és Mezőberényből is élénk az érdeklődés.

A VIP mérkőzéseken pályára lép többek között az önkormányzat csapata, valamint a rendezvénysorozat egyik fő támogatójának, az OTP-nek a helyi "fiókcsapata".

A hagymányos ügyességi viadalokat is megrendezik, a szervezők is kíváncsian várják, milyen lesz majd az érdeklődés a dobó, valamint a zsákolóversenyek iránt.

A kiegészítő programok is érdekeseknek ígérkeznek, több hódmezővásárhelyi sportegyesület, szakosztály is fellép, lesz többek között tánc és taekwondo bemutató.

Foto, Slide - streetballnet.hu

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus