Holnap Tiszasasra látogat a Szolnoki Olaj

A Szolnoki Olaj magyar bajnoki-, illetve kupacímvédő csapata holnap a Tiszasasi Kosárlabdázók Baráti Köre által szervezett kosárlabdagálán vesz részt a mindössze ezres lélekszámú Tiszasas községben.

A tiszasasi szervezők nem kis munka és egyeztetés árán érték el, hogy a feszített meccsmenet közepén a játékosok saját megérdemelt pihenőnapjukon, vasárnap, akár a családtól távol is vállalják a fellépést a Szolnokhoz közeli településen. A kosárgála az 1993-ban átadott, jelenleg is üzemelő és két éve felújításon átesett tornacsarnokában lesz, s azt a létesítmény átadásának a 20. évfordulója alkalmából szervezik.

A megnyitón az akkor még Szolnoki Olajbányász SE-ként ismert csapat lépett pályára Góbi Henrikkel az élen, ahol még volt idő arra is, hogy az akkori vezetőedző kis Polski Fiat-ját pár játékos keresztben betegye két nagy fa közé megtréfálás gyanánt, majd következett a 10. éves forduló, ahol az akkor már Pór Péter vezette Szolnoki Olaj KK-ra "átkeresztelt" csapat tartott bemutatót Thomas Kelley közönségszórakoztató játékával és hatalmas alley-up zsákolásaival.

A rendezvény célja nem csupán az ünneplés, hanem az utánpótlás, illetve a gyerekek motiválása a sportra, s a kosárlabdázásra.

 A program :

- 08.00. Kapunyitás
- 08.45. Tiszasasi K.B.K. Vs. Tiszakürti Kosarasok baráti mérkőzése
- 09.50. Gyói Gábor Tiszasas Polgármester Úr köszöntője
- 10.00. Szolnoki Olaj KK. bemutatója,majd azt követően közönségtalálkozó
- 12.00. Általános Iskolások ügyességi versenye

A rendezvényen egésznapos büfé lesz!

Belépődíj :

Gyerekeknek ( 18 év alatt ) : 100 forint
Felnőtteknek 250 forint

Fotó: szolnokiolaj.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus