Horváth Ákos bizakodó, s jobban van

A Szolnoki Olaj egyelőre még kettős terhelés alatt van, de ha a magyar élvonalbeli alapszakasz után bekapcsolódik a középidőszak küzdelmeibe, már újabb kihívás elé néz a csapat. Az Adria ligában egyelőre 4 sikert elérve az utolsó helyen áll az Olaj, de még van hátra forduló bőven. Az Eurochallenge-ben továbblépett az első csoportkörből, s egy igen erős következő csoportban próbál meg újra nagyot alkotni (két francia, a Paris és a Dunkerque, valamint az izraeli Holon lesz az ellenfél). Ezekről a témákról is beszélgettünk Horváth Ákossal, a válogatott és a Szolnok alapemberével, aki jelenleg a mai Magyar Kupa mérkőzésre készül együttesével a Szeged ellen, gyomor problémáiból lassan kilábalva.

- Ha már ebéd után vagyunk, hogy alakul a gyomrod?

Horváth Ákos: - Ugye január 2-án kezdődött ez az egész. Azt a napot végigfeküdtem gyomorrontás miatt. 3-án edzettem egy kicsit, de nem esett jól, majd 4-én is, illetve 5-én mérkőzésünk volt, ahol pályára léptem. Ezt követően visszaestem gyakorlatilag hasonló állapotba, mint a betegség kezdetén volt, bár már legalább nem hánytam. Azóta bogyókat szedek, amelyek gyomor nyugtató hatásúak, és újra elkezdtem edzeni. Ma is beszálltam például délelőtt a tréningbe. Át fogok öltözni a Szeged elleni meccsre és megpróbálok játszani is, bár nehéz előre megmondani, hogy miként reagál majd a szervezetem a meccs hatásaira.

- Vannak más hiányzók vagy kérdéses játékosok is a keretben, de most talán ne menjünk végig mindenkin. Általában véve miként várjátok a Szeged elleni kupapárharcot, hiszen nekik sok vesztenivalójuk nincs, nektek viszont annál több, ha netán nem juttok tovább. Egyáltalán mi a terv, hogy valahogy, két meccs alapján legyűritek a Szedeákot vagy egyértelműen kettős sikerrel akarjátok hozni ezt a kihívást?

HÁ: - Nekik könnyebb most, ez egyértelmű. A Szegedben egy nívós ellenfél ellen megmutathatja magát mindenki és ahogy mondtad, teher nélkül léphet pályára. Emellett minden poszton van egy minőségi embere a Szegednek, jók a légiósaik is, tehát nem lesz könnyű. Alapvetően azonban amit a Szolnok képvisel játékosállományban, erőben, az arra jó kell legyen, hogy mi itt mindkét mérkőzést megnyerjük. Így állunk hozzá a párharchoz, erre készül a csapatunk. Ez lenne az elfogadható.

- Ami az Adria ligát illeti, ott sokan azt várták, hogy a 2013-as esztendő kiválóan indul, egy hazai, szolnoki győzelemmel, mégpedig a Siroki ellen, ami nem is volt lehetetlen küldtetés az eddigieket látva. Nem jött össze. Milyen most a hangulat nálatok?

HÁ: - Feszültebb, mint szokott. Előtte volt két viszonylag bravúros győzelmünk. A Partizan Euroligás csapat, tehát ellenük mindenképpen, de, bár a KRKA idegenben nem olyan jó, ám ellenük is szép siker volt nyerni. Tehát vártuk mi is a jó folytatást. A Siroki is azonban egy lapra tett fel mindent, ahogy látom, és azt se felejtsük el, hogy ebben a ligában bárkit nagyon nehéz legyőzni, senki ellen nem lehet hátradőlős meccset várni. Már elemeztük a vereséget, s levontuk a tanulságot, de azt is megállapítottuk közösen, hogy van még 10 forduló hátra, tehát nem érdemes nagyon hátrafelé tekintgetni. Azt viszont meg kell jegyezni, hogy a a Sikori körülbelül 20 pontot szerzett vagy könnyű szituációkból vagy visszatett labdákból. Tehát magyarán egy olyan meccsen ahol 70-75 pont körül dob a két gárda (69-75 lett a vége – a szerk.), húsz pontot ilyen módon odaajándékozni hatalmas luxus. Ugyanakkor megmutatja, hogy ha már csak ebben, vagyis a koncentrációban fejlődünk, mindjárt előrébb járunk. A hátralévő mérkőzéseken nagyon szeretnénk további győzelmeket gyűjtögetni és előrelépni, vagyis kivívni a bent maradást. (Utolsó helyezettként alapból kieshet az Adria ligából a gárda, bár kérdés, hogy ha újra megpályázza a részvételt, miként dönt az erre hivatott grémium, abban azonban egyetértettünk Ákossal, hogy nem erre apellál a Szolnok, amely nem csupán egy szezonra szeretne az Adria liga résztvevője lenni – a szerk.)

- Minden sikert bravúrnak tartasz vagy azt mondod, hogy van ennyi és ennyi csapat még, amelyhez hasonlítva a Szolnok tudja azt, amit ők?

HÁ: - Egyfelől tartom, hogy bárki megverhet bárkit. Még ha mi megyünk idegenbe az Igokeához, akkor sem hiszem, hogy ők ne készülnének nagy küzdelemre ellenünk, de így van ez a többi meccsen is. Mégis, ahogyan már egy másik helyen is kifejtettem korábban, talán kettéosztható valamelyest az Adria liga mezőnye. Van 6-7 csapat, amelyik egyformán picit erősebb kerettel, hosszabb kispaddal rendelkezik a többinél. Illetve a teljesség igénye nélkül, azt gondolom, hogy a Split, a Zadar, a Skopje, a Siroki vagy például az Olaj is közel hasonló, s kicsivel gyengébb talán a többieknél. Persze csak papíron.

- Az említett Igokea vezeti a mezőnyt. Őszintén szólva erre nem számítottam sem én, sem sokan mások, ebben biztos vagyok. Mi lehet a titka a bosnyák aleksandrovaci együttesnek?

HÁ: - Az Igokea titka az, hogy nagy mértékben képes csapatként játszani. Rengeteget segítenek egymásnak a játékosok, s így sok labda hozzájuk kerül nehéz helyzetekben is. Nyilván más szinten, de picit a tavalyi Falcóra hasonlít ez az Igokea, legalábbis szerintem. Ott is elvileg, illetve saját véleményük szerint sem volt feltétlenül sztárok gyülekezete a szombathelyi együttes, de valahogy a helyére került a keretben mindenki, és tette a dolgát, így pedig nagyon összerázódott a csapat, s jó eredményeket ért el.  Az Igokeánál is megvan, hogy ki az úgymond befutó ember, kik azok páran, akik meg tudják bontani a falat, ki az, aki a harcot magára vállalja a palánkok alatt és így tovább. Meg persze azok, akik a pontokért felelnek elsősorban. Ám érdekes, hogy ha kiesik valaki közülük, akkor is van alternatívájuk, és általában tudják pótolni – mint ellenünk az amerikai centerüket – a kulcsembert is akár.

- Az Eurochallenge-ben továbbléptetek az első körből, de volt egy kis megbicsaklás közben, amit azonban végül javítottatok. Itt esetleg vannak új célok az új edzővel vagy ami a csövön kifér?

HÁ: - Minimum elvárás a csoportból való továbbjutás volt, ami sikerült. Egyesek szerint alap lenne még egy kört továbbmenni is. Mindenesetre Asceric edző azt szokta mondani, s ezt én is osztom teljes mértékben, hogy mindig a következőre koncentráljunk, aztán meglátjuk, hogy az mire lesz elég a legvégén. Illetve nekünk mindent meg kell tenni az adott meccsen, s utána tükörbe kell tudnunk nézni, akkor a vezetők és a szurkolók is remélhetőleg elégedettek lesznek. Egyébként így, hogy másodikként jutottunk be a következő körbe, nehéz csoportba kerültünk. Szóval nagyon oda kell tenni magunkat majd, de azért megcélozzuk újra a továbbjutást.

- Az okozhat plusz terheket, hogy majd a magyar küzdelmekbe (a bajnokságról beszélek, a Magyar Kupa ugyanis már most beindult) is bekapcsolódtok idővel?

HÁ: - Remélem, hogy nem nagyon. Most vannak sérültjeink, de ha rendbe jön mindenki, azt hiszem, hogy nem szabad, hogy gondot jelentsen a magyar bajnokságban való részvétel is még. Viszont nagyon érdekes mérkőzéseket várok.

- Konkrétan van valamilyen dolog, ami meglep vagy amit érdekesnek tartasz az eddigi meccsek alapján?

HÁ: - Először is tetszik, hogy igen kiegyensúlyozott a magyar bajnokság. Persze vannak olyan meglepetések is, mint a Kaposvár szereplése, ami azt hiszem nem csak engem hökkentett meg. Nem láttam még őket élőben, de az egyértelmű, hogy a légiósaik igencsak hozzák magukat. De akár már lassan a Pécset is ide sorolhatnám, mert nagyon szépen halad előre, amit talán szintén nem feltétlenül vártak tőlük előzetesen. Ami viszont nem lep meg, sőt, számítottam rá, hogy az Alba és az ASE is ott van a jók között, és erős együttese van mindkét klubnak. Biztos vagyok benne, hogy remek kis meccseket fogunk vívni velük is.

- Ma pedig – hiszen mindig a következő feladat a legfontosabb, ahogy mondtad – a Szeged elleni első meccs van fókuszban…

HÁ: - Igen, s remélem, sikerrel vesszük ezt az akadályt is!

Fotó: szolnokiolaj.hu (címlapfotóból kivágva)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus