Horváth Elemér emlékére

Noha volt közel 30 esztendő közöttünk, megtisztelt azzal: megengedte, hogy tegezzem. Nem volt olyan, amit ha kértünk tőle, adatokat régebbi nagyságokról - amikor ő volt fiatal s középkorú még igazi, nemzetközi szinten is elismert nagyságai voltak a magyar kosárlabdának - hogy ne mondta volna azonnal, fejből, vagy ne nézett volna utána, s tájékoztatott volna 10 percre rá.

Elemér bácsi mindig hordott magánál kosaras kiadványokat. Vagy a legfrissebb szabálykönyv, vagy egy korábbi edző vagy játékos nagyság kiadványát hozta-vitte magával - ezek közül néhánnyal e sorok íróját is megajándékozta.

Mindig óriási élmény volt vele beszélgetni. Nagy-nagy örömmel nosztalgiázott a magyar kosárlabda (h)őskoráról.

1985-ben az OTSH Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetésben részesítette, 2001-ben emlékplakettet kapott. 2002-ben megírta "A kosárlabdázás krónikája az első hatvan évről" című könyvét, 2012-ben pedig életműdíjjal jutalmazták.

Felbecsülhetetlen értékű adathalmaz volt a magyar kosárlabdáról a fejében s valószínűleg fiókjaiban is. Ezeket rendszerezve újabb könyvet készült írni.

Elemér bácsi kosaras dinasztiát indított el, fia kitűnő NB I-es játékos volt, unokája, Zsófia pedig magyar bajnok és 58-szoros válogatott center.

Elemér bácsi a válogatottságokat is nyilvántartotta, vezette, szigorúan, de igazságosan - csak a hivatalos, nemzetek közötti mérkőzésen való szereplést számolta válogatottságnak, B, Budapest vagy egyetemi válogatottként történő pályára lépés e tekintetben nála "nem játszott".

A végtelenül szerény, de hatalmas tudású Horváth Elemér nem véletlenül volt, illetve maradt élete végéig az MKOSZ tiszteletbeli elnökségi tagja, a szövetség saját halottjának tekinti.

Elemér bácsi, nyugodj békében!