Hosszabbított az Egis a Körmenddel

Az Egis gyógyszergyár és az Egis Körmend december 19-én ünnepélyes keretek között újította meg szponzori együttműködését a Körmendi Sportcsarnokban. 

A klub hivatalos közleménye:

Az Egis napra pontosan két éve, 2014-ben vált a körmendi kosárlabdacsapat névadó szponzorává, mely azóta az Egis Körmend nevet viseli.

Az Egis jóval több, mint munkáltató Körmenden, a város fejlődésének és civil kezdeményezéseinek kiemelt támogatója. „Több mint 40 éves múltunk és hosszú távú elképzeléseink vannak Körmenden. Helyi gyáregységünkből 24 országba szállítunk termékeket, ezzel mintegy 700 embernek adunk munkát a régióban” – mondta dr. Hodász István, az Egis gyógyszergyár vezérigazgatója.

A gyógyszergyár jelmondatának - „Egis - Egészség. Élet. Minőség” - jegyében vette nevére az Egis Körmendet, mely a névadó szponzori szerződés megújításakor a harmadik helyen áll a magyar kosárlabda bajnokságban. A szponzorációról szóló szerződést dr. Hodász István és Zsebe Ferenc írta alá.

Az ünnepélyes sajtótájékoztatón jelen volt Bebes István, Körmend polgármestere is, aki elmondta, hogy a mai, a mérkőzést kiegészítő programsorozatot is azért szervezték, hogy megtiszteljék a város legnagyobb foglalkoztatóját, adófizetőjét és támogatóját.

Körmend, 2015. december 19.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus