Jereminov szezonjának vége, Armelin és Juhos visszatérhet

Branko Jereminov térdsérülése súlyos, meg kell műteni, így vége a szezonjának - Chip Armelin és Juhos Levente visszatérhetnek.

A delmagyar.hu számolt be a Naturtex-SZTE-Szedeák sérültjeinek állapotáról. Előbb az derült ki, hogy Chip Armelin és Juhos Levente állapota javult, valószínűleg mindketten pályára léphetnek a hétvégi, Sopron elleni hazai bajnokin.

"Hosszasan lehetne sorolni, hogy a férfi kosárlabda NB I A csoportjában szereplő Naturtex-SZTE-Szedeáknak mennyi nehézséggel kellett megküzdenie az évben, ezek közül a temérdek sérülés okozta a legnagyobb galibát. Hogy csak a legutóbbi bajnokit említsük: a Jászberényben elszenvedett vereség során sem Branko Jereminov, sem Chip Armelin, sem pedig Juhos Levente nem léphetett pályára. A játékosoknál arról érdeklődtünk, hogy halad a rehabilitációjuk.

Armelin állapota javul, az amerikai ott lesz a pályán a Sopron ellen.

– Köszönöm, egyre jobban vagyok. A jobb térdemben volt gond egy ínszalaggal, az nehezítette a mozgást, emiatt hagytam ki a meccset. Gyorsan gyógyulok, a napokban már rendesen edzettem, és nem éreztem túl nagy fájdalmat, ezért úgy készülök, hogy ott leszek a pályán a Sopron ellen. Szeretnék segíteni a srácoknak – mondta Armelin. Szükség is lenne rá, mert az amerikai játéka meghatározó a Szedeákban az alacsony posztokon.

Juhos Levente két bajnokit volt kénytelen kihagyni amiatt, mert az egyik edzésen felszakadt a bőr a jobb kézfején.

– Elkezdtem már én is az edzéseket, vagyis igazából abba sem hagytam, mert amíg be volt kötve a kezem, addig is futottam, illetve erősítettem. Sokkal jobban vagyok, nem kérdés, hogy ott a helyem a pályán szombaton – fogalmazott.

Nehezebb helyzetben van a 29. születésnapját három napja ünneplő Branko Jereminov, aki szintén a jobb térdével bajlódik. Amikor megpróbálkozott a futással az egyik edzésen, öt perc után abba kellett hagynia, az ő visszatérésére kevés az esély.

– Végig azt reméltem, hogy pályára tudok lépni, ám most nem lehetek ebben biztos. Talán egy izom fáj a térdem mögött, de várunk még néhány vizsgálatra. Jó lenne játszani, de a lényeg nem ez, hanem hogy a csapat nyerni tudjon – mondta Jereminov.

A Szedeák szombaton 18 órától az újszegedi sportcsarnokban fogadja a Sopront, a találkozót online tudósítjuk a delmagyar.hu-n."


Mára azonban eldőlt, hogy Branko Jereminov térdét műteni kell, így ebben az idényben már nem léphet pályára.

"Két napja még pozitívan nyilatkozott helyzetéről Branko Jereminov, a Naturtex-SZTE-Szedeák irányítója. A szegedi kosárlabdázó térde ugyan nem javult, az edzést öt perc után abba kellett hagynia, de bizakodott, hogy a sérülése nem súlyos. Nos, kiderült, hogy az, műteni kell a meniscusát. Ez a térdízület belsejében helyezkedik el, a sípcsont ízületi felszínén – a köznyelvben porcleválást szoktak említeni. Mindez azt jelenti, hogy véget ért számára szezon.

– Eldőlt a sorsom, ennek az évadnak vége sajnos. Vannak rossz és jó évek, az enyém most rosszul alakul – bízom benne, hogy ez jövőre pont fordítva lesz. Azt szeretném, hogy itt, Szegeden műtsenek, utána megyek csak haza Szerbiába. Bízom benne, hogy az operációra már februárban sok kerülhet – mondta lapunknak a 29 éves irányító, akin látszott, igyekszik pozitívan felfogni a helyzetet.

A csapat így nehéz helyzetbe került, mert bár Moravcsik Áron és Mike János is ebben a pozícióban szerepel, mindenképpen találni kell egy rutinos játékost a szerb helyére. Már felvették a kapcsolatot a menedzserekkel, várhatóan a jövő héten kiderül, ki pótolhatja a közönségkedvenc játékost.

Mindez azt jelenti, hogy a Szedeák szombaton 18 órától Jereminov nélkül fogadja a Sopront a férfi NB I A csoportjában az újszegedi sportcsarnokban. A találkozót a delmagyar.hu online tudósítja."


Forrás - delmagyar.hu
Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus