Jó és rossz verzió is van az NYKK-nál

A Marso-Vagép Nyíregyháza együttese kétfajta forgatókönyv szerint viheti végig a 2012-2013-as szezont. Ahogy az lenni szokott, az egyik a jó, a másik a rossz. Mindenesetre érdekes, hogy tizenkettedik élvonalbeli idényével a helyi focisták ugyancsak ennyit számláló nyírségi rekordját állíthatja be a kosárklub – mondta Makrai László ügyvezető.

Szóba került a játékoskeret is a szon.hu terjedelmes interjújában, amit a klubvezetővel készített, s amelyet mi is forrásnak használunk. Először azonban lássuk, mi is fent említett jó és rossz verzió az idényre vonatkozóan.

Makrai László szerint „Bige László az év elején több nyomtatott és elektronikus médiumban is hangot adott a terveinek, amelyek akkor lépnének életbe, ha a tulajdonában álló cégcsoport TAO-s támogatásából valósulna meg a Bujtosi Szabadidőcsarnok felújítása. Ez esetben olyan csapatot szeretne, amely már a 2013 őszén induló bajnokságban kilépne a nemzetközi porondra. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségnél nyert a felújításra vonatkozó pályázat, amelyet a Nyírsuli nyújtott be, és amelyhez a nyíregyházi önkormányzat a közgyűlés határozata alapján három évre biztosítaná a közel kétszáztízmillió forintos önrészt. A megvalósuláshoz két miniszteri aláírás szükséges, tudtunkkal már csak az egyik hiányzik a papírokról, az ezután történő egyszerűsített pályáztatás után máris indulhatnak a munkálatok. Bízunk benne, hogy a bajnokság előtt egy-két héttel már valamennyi hivatalos procedúrán túl leszünk, és minden feltétel teljesül a Bige Holding Csoport támogatását illetően, valamint ők is tartják ígéretüket.”

A másik, kevésbé vonzó lehetőség szerint a túlélésért vívna napról napra történő harcot a klub. Újra Makrai Lászlót idézzük: „A másik verzió szerint a túlélésért kellene küzdenünk, és gazdasági szempontból ugyanolyan nehéz év várna ránk, mint amilyen az előző kettő volt. Riválisaink nemcsak azért vannak könnyebb helyzetben, mert nem kell csarnokhasználati díjat fizetniük, hanem mert nagy többségük évi ötven és százmillió forint közötti önkormányzati támogatással számolhat. Kecskeméten a helyi önkormányzat tulajdonlása és jelentős eddigi anyagi támogatása ellenére sem vállalták az élvonalat, míg a feljutó Salgótarján önkormányzati segítség hiányában be sem nevezett a sorozatba. Ezzel szemben mi belevágunk a tizenkettedik első osztályú szezonunkba (amivel beállítjuk a Spartacus futballcsapatának nyíregyházi rekordját), és ha szegény is lesz az eklézsia, akkor is szeretnénk minél jobban szerepelni.”

Itt annyit meg kell jegyeznie a cikkírónak, hogy van más olyan város is, amely nem támogatja közvetlenül egy forinttal sem élvonalbeli férfi kosárcsapatát, és ahol fizetni kell a csarnokhasználatért, ez tehát nem egyedi eset.

Ám lássuk tovább, milyen érdekességekről szólnak a hírek Nyíregyháza kapcsán!

A keretet is taglalta az ügyvezető: „A junior és U23-as csapatból felkerült a felnőtt kerethez Petrucsik Bence, Gáspár Balázs, Molnár Marcell, Kósa Tamás és Czura Attila. Közülük hárman maradnak véglegesen a felnőtt csapatnál újonc helyi nevelésű játékosként.”

Szó esett a tavaly igazolt 224 centis Dalibor Micsicsről is, aki az előző szezont az NB I B-s Tiszaújvárosban töltötte kölcsönben, s akit visszavett kötelékébe az NYKK. Ráadásul ő a terveik szerint szeptember 7-étől magyar lesz, hisz állampolgársági esküt tehet. Őt egyébként még 3 éves szerződés köti a klubhoz.

Azt is megtudtuk hogy Kaluha Csaba, aki a Factumtól érkezett (korábban volt már a klub játékosa) nem az egyedüli új embere az NYKK-nak. Boldizsár Ferenc is ide tette át székhelyét, aki Sopronból érkezett. Melléjük Makrai szerint az 1-2-es és a 4-5-ös posztra keresnek légióst, aki lehet bármilyen nemzetiségű, tehát mind a nagy vízen túl, mind azon innen kutakodnak megfelelő külföldi után. Ha ők meglesznek, akkor még egy mezőnyember szerződtetésére lesz lehetőség, ezt is igyekeznek majd kihasználni Nyíregyházán. Makrai László szerint a keret szeptember első felében kialakulhat.

A távozókról szót ejtve, Jakab Péter Szegeden, Pavlovics Vuk Kecskeméten tanul és kosarazik tovább. Nagy Krisztián is távozott, ő jelenleg Pécsen edz. A pécsiek honlapján egyébként már meg is jelent a hír erről. Ott azt említik (Bán Gábor ügyvezetőt idézve), hogy Nagynak egyelőre az edzések segítése a feladata, és úgymond opció lehet a magas posztokra, ha Lepsényi Ádám, a fiatal tehetség rehabilitációja nem menne simán. Az ő jövője (Nagyé) szeptemberben dőlhet el.

Ami a Nyíregyházát illeti, ott még egy nagy távozóról (legalábbis, ami a pályát illeti) is beszámolhatunk. Sitku Ernő ugyanis, aki a magyar kosárlabdasport egyik még aktív nagy „öregje”, aki mind a válogatottban, mind klubcsapataiban kulcsszerepet játszott hosszú éveken át, nem áll a nyíregyházi klub rendelkezésére a továbbiakban – játékosként -, legalábbis erre van esély Makrai szerint.

Felkészülési mérkőzésekből elég sok van már megszervezve vagy csak az utolsó simítások vannak hátra, de saját tornát anyagiak híján nem rendez az NYKK – ezt is a klubvezető közölte a SZON-nal.

Az NYKK már második hete edz, Ferenczi Tamás az U18-as válogatott mellől visszatért a klubhoz, így már nem Horváth Imre vezeti egyedül a tréningeket, hanem a tavalyi páros folytatja továbbra is a szakmai munkát.

Fotó (1): szon.hu
(Makrai László látható rajta)

Fotó (2): kosarsport.hu (Nagy Krisztián látható rajta)

Fotó (3): marsopont.hu (Sitku Ernő látható rajta)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus