Jobb szezont várnak Jászberényben

Két légiós hiányzik még a keretből, augusztus 10-én kezdődik a felkészülés - az új csarnok 1,3 milliárd forintból épül majd. 

A jksedrukker.hu készített interjút Gulyás Csabával, a klub elnökével:

Hogyan értékelnéd a legutóbbi idényt? Mit emelnél ki, ami leginkább jellemezte az előző szezont?

- Sikeresnek értékeljük a legutóbbi idényt a vezetőség részéről, a kitűzött céljainkat elértük, bentmaradtunk egy szűk játékoskerettel. Ráadásul meghatározó játékosok sérültek le, az is kérdés volt, egyáltalán hogyan tudjuk normális körülmények között folytatni a szezont, de a fiúk megoldották. A szezon egyik legjobb mérkőzése azt gondolom, hogy a nyíregyházi idegenbeli bajnoki volt, amikor 1 légióssal sikerült a győzelmet megszereznünk. A többi mérkőzésen is megfelelően helytállt a csapat, úgyhogy mindenféleképpen újra csak meg tudjuk köszönni a csapatnak. Elégedettek voltunk az előző szezonnal.

Névadó szponzorként a csapathoz érkezett két nagy támogató is. Mikor kezdődtek a tárgyalások, illetve milyen hosszútávú célokat fogalmaztatok meg együtt?

- A klub közleményében is látható, hogy a Jász Plasztik lesz az egyik szponzor, és a korábbi névadó szponzorunk, a Top Cop Security is szerencsére visszajött az egyesülethez. A Top Coppal már korábban megkezdődtek a tárgyalások, illetve az előző szezonba nyúlnak vissza az egyeztetések, már akkor is szerettük volna, hogy visszajöjjön a cég. Akkor még Fábián Péter egy bizonytalan helyzetet látott, és ahogy nyilatkozta, nem feltétlenül 100%-ban bízott abban, hogy meg fog maradni a klub. Szerencsére sikerült és így már ő is stabilnak látja az egyesületet, és próbálja a stabilitást tovább erősíteni azzal, hogy a vállalkozása névadó szponzorként újra visszajön. Gyakorlatilag a Jász Plasztikkal is folyamatosan, mióta első osztályú a csapat, mindig voltak tárgyalások, s ezek nagyjából az elmúlt fél évben gyorsultak fel.

Hogy áll a klub az adósságrendezéssel? Hallani lehetett az előző évekről korábbi játékosok, klubnál dolgozók felé tartozásokról. Jelenleg van ilyen irányú tartozása a klubnak?

- Korábbi adósságunk törlesztéséhez a városnak volt jelentős segítsége, ami nélkül nem maradtunk volna életben. Tartozásaink törlesztését abból a forrásból és egyéb bevételekből szinte kivétel nélkül sikerült megvalósítani. A játékosokkal és edzőkkel szemben semmilyen tartozásunk nincsen, így ez már a nevezésünket nem fogja befolyásolni.

Bencze Tamás Zalaegerszegre távoztával új edző után kellett néznie a klubnak. Hogyan esett a választás Forray Gáborra? Mi döntött a szakember kinevezése mellett?

- Sajnáljuk, hogy Bencze Tamás elment, azt meg köszönjük, hogy kitartott mellettünk akkor is, amikor elég nagy bizonytalanság volt. Bízunk azonban abban, hogy legalább ugyanolyan szinten Forray Gábor is el fogja tudni látni a feladatot. Ő egy tehetséges, jó szakember, aki eddig másodedzői feladatokat látott el, de jelentős sikereket tudott elérni utánpótlás-vonalon (többszörös magyar bajnok csapataival), illetve az elmúlt évben a Kecskemétnek volt másodedzője, akik a bajnokságban másodikok voltak, bajnoki döntőt játszottak, és ebben neki is jelentős szerepe volt. Ő úgy gondolja, hogy már érett a vezetőedzői feladatra, és mi is így gondoljuk, hogy ezt meg fogja tudni oldani. Fontos szempont volt még, hogy mindenképp magyar edzőt szerettünk volna a csapat élére.

Jelenleg hat játékos aláírása biztos a következő idényre. Korábban pedig nyilatkoztad, hogy két légiós, valamint egy U20-as és két U18-as kosaras érkezése várható. Hogy álltok a keret összeállítását illetően? Vannak esetleg vagy mikorra várhatóak újabb bejelentések játékos fronton? Lesz a keretben saját nevelésű utánpótláskorú játékos?

- Igen, jelenleg hat játékosról beszélhetünk. A két légióst tekintve tárgyalások vannak, ajánlataink vannak ügynökségektől, de konkrét névvel még nem tudok szolgálni. Az U20-as és U18-as játékosokkal már szóban megegyeztünk, már a szerződések is elkészültek, amik nincsenek még aláírva, de az ügynökség, illetve az egyesület között már csak apró részletek vannak hátra, amiket még a szerződésben tisztázni kell. Én azt gondolom ezek valóban már csak ilyen apró részletek, úgyhogy ez már biztosnak mondható, de neveket még azért nem mondanék. Gyakorlatilag hat játékosunk van, ha ehhez jön még két légiós, akkor vagyunk már nyolcan, és a három-négy utánpótlás játékossal megvan a nagyon bő keret. Ezt a létszámot két jászberényivel szeretnénk kiegészíteni és akkor lenne egy 13-14-es keretünk, ami egészséges a felkészülésben. Persze lehetnek sérüléseink, illetve vannak közöttük tanulók is, akik délelőtt nem tudnak edzésen lenni, ami miatt a délelőtti gyakorlások egy kicsit szűkebben fognak zajlani.

Ki fogja a technikai vezetői feladatokat ellátni?

Kövér Attila lesz az, aki alapvetően a technikai vezetői feladatokat el fogja látni.

Mikor kezdődik a felkészülés a bajnoki rajtra? A programról lehet már tudni valamit? Terveztek edzőtábort? Lesz-e hazai edzőmeccsünk, illetve részt veszünk valamilyen tornán vagy tornákon?

Augusztus 10-én fog kezdődni az alapozás, valószínűleg akkor még nem teljes kerettel. A légiósok nyilvánvalóan később fognak jönni, de a többi játékos remélhetőleg már 10-én itt lesz, tehát egy 8-9 fős keretünk szerintem már lesz az első napon is. Edzőtábort szervezünk Ausztriába, ahogy a korábbi években is, amit teljes egészében Szántai Attila szponzorál. Edzőmeccseink lesznek, részt fogunk venni Kiskunfélegyházán egy tornán, Ausztriában fogunk három edzőmérkőzést játszani, illetve az azt megelőző, szeptember hetedikei héten szeretnénk hazai környezetben is kettő edzőmeccset játszani.

Várhatóan milyen időpontokban kezdődnek a mérkőzéseink? Az utánpótlás mérkőzések mikor lesznek?

- Sorsolásunk még nincsen, nem tudjuk pontosan, hogy mikor lesznek a mérkőzések. Ugyanabban a rendszerben, szombaton 18.00 órakor szeretnénk játszani hazai mérkőzéseinket, mint tavaly. Az utánpótlás mérkőzéseinket (U20) pedig előtte, terveink szerint fél 4-kor szeretnék kezdeni, ahogy korábban is volt, ezt szeretnénk tartani.

Elég sok újítást végeztek a sportcsarnokban az utóbbi hónapokban. Milyen fajta változásokat eredményezhet ez a kilátogató szurkolók számára, valamint van-e még tervben valamilyen fejlesztés a csarnokkal kapcsolatban?

- A csarnokban több fejlesztés történt, az utolsó rész a két felnőtt öltözőnek a felújítása volt, illetve ami nagyobb volumenű beruházás, az maga a sportparketta cseréje. A régi parketta felszedésre került és egy új sportpadló került lerakásra, értelemszerűen új festéssel. Én azt gondolom igen látványos lesz ez, jól is fog kinézni. Több fejlesztést ebben a csarnokban már nem tervezünk, azt gondoljuk, hogy már elérte azokat a határokat, amit ez a létesítmény elbír. Légtechnika, új világítás került bele, parkettacsere, nézőtér bővítése megtörtént, öltözők felújításra kerültek, fűtéskorszerűsítés történt, sokkal tovább már nem újítható, nem bővíthető ez a csarnok. Egyedül a tetőfelújítás maradt el, ami kiemelt feladat lenne, mert az új parketta nem bírja a beázásokat hosszabb távon, nem vízálló, tehát ez egy komoly probléma, gyorsan tönkre mehet az értékes beruházás.

A klub által kiadott közleményben szerepel egy új csarnokberuházás, amit az MKOSZ is elfogadott. Milyen koncepció alapján és hogyan került terítékre az új létesítmény ötlete? Várhatóan mikorra valósulhat meg a felépülése és mit lehet tudni róla? Mekkora befogadóképességű lesz?

- Az új csarnokkal gyakorlatilag az MKOSZ már a harmadik sportlétesítményre nyújt támogatást. A Bercsényi úti csarnok bővítése és folyamatos felújítása mellett, a Nagyboldogasszony katolikus iskola tornaterme is gyakorlatilag az MKOSZ finanszírozásával történt azért, hogy tudjunk ott kosarazni, ez is a kosárlabda miatt van Jászberényben. Most a harmadik nagy beruházás, ami az MKOSZ segítségével jön létre, egy teljesen új sportcsarnok felépítése. Ez egy 1500 néző befogadására képes létesítmény lesz, a megítélt támogatás 900 millió forint, amit az kosárszövetség megszavazott, van még egy döntési fázis, de bízunk benne, hogy keresztül fog menni ezen az adminisztratív akadályon is. Ennek a helyszíne a mostani elképelések szerint az Aranysas Rendezvényház melletti terület lesz. 70%-os támogatási intenzitással épül, tehát a beruházás 100%-os nettó összege 1,3 milliárd körüli. A tervezés lényegében elkészült, vélhetően tavasszal fog elkezdődni a csarnok beruházása.

Mit vársz az előttünk álló bajnokságtól, milyen céljaink lehetnek?

- Még nem teljes a keretünk, így nehéz erre választ adni. Azt gondolom azonban, hogy tavaly szerencsétlen idényünk volt a sok sérülés miatt, előrébb végeztünk volna, ha nincs sérüléshullám. Ebből kiindulva én jobbat várok, mint a tavalyi szezon, 8-10. hely szerintem mindenféleképpen benne kell, hogy legyen ebben a csapatban.

forrás és fotó: jksedrukker.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus