Jön a Final Four! - Báder Márton (5.)

Folytatjuk az interjúsorozatunkat, ebben a részben Báder Mártont kérdeztük meg arról, hogyan látja csapata eddigi szereplését az EuroChallenge-ben, ahol a legjobb 4 közé tudott jutni a Szolnok, most pedig máris készülhet a pénteken kezdődő, Debrecenben rendezendő Final Fourra. A sorozat harmadik legjobb lepattanózójára (8 lepattanó/mérkőzés; összesen 112) fontos szerep hárul majd a hétvégi összecsapásokon!

Hogy értékeled az Szolnok szerelését az EuroChallenge idei kiírásában?

Ez az eredmény, amit elértünk csodálatos! Azért jöttem ide Szolnokra, mert a csapat vezetőinek komoly tervei voltak nemzetközi szinten. Azt hiszem ilyet már többször hallottunk Magyarországon és sokszor, több tényező miatt nem valósult meg. Anyagi problémák miatt, vagy azért mert nem jöttek az eredmények. Tavaly már óriási eredménynek éreztük azt, hogy a selejtezőből tovább tudtunk jutni és büszkék voltunk rá, hogy ez sikerült. Nagyon jól szerepeltünk akkor a csoportban, ahova idén is sikerült be-, majd továbbjutni. Talán idén ez egy kicsit a szerencsének is betudható. Tavaly 3-3-al kiestünk az első körből, idén 3-3-al továbbjutottunk a második csoportkörből, tehát hangsúlyozom, hogy szükség volt a szerencsére, melyre minden csapatnak szüksége van egy ilyen menetelésnél. Végig jól játszottunk, igaz becsúsztak gyengébb meccsek is, de a kulcsfontosságú mérkőzéseket mindig hoztuk, ezek szükségesek voltak a továbbjutáshoz.

Jön a Final Four, mit vársz a nagy eseménytől és a hétvégétől?

Úgy készülhetünk a Négyes Döntőre, hogy itthon kerül megrendezésre. Fantasztikus érzés, sokszor eszembe jut, hogy mennyire nagyszerű dolog, hogy sikerült idehozni. Nagy diplomáciai siker a vezetők és a Magyar Kosárlabda Szövetség részéről. Szeretnénk ezzel élni, nagy segítség nekünk, hogy sok magyar, szolnoki fog buzdítani bennünket. Nem akarok esélyt latolgatni, de úgy gondolom, hogy van esélyünk a Besiktas ellen. Levideóztuk őket, nagyon jó játékosokból álló csapat, de azt hiszem, hogy mi ezzel a Szolnokkal és a tavalyival is rendkívül jó együtteseket vertünk meg itthon. Nekik esünk pénteken és bízom benne, hogy az a 110% amit ki fogunk adni magunkból elég lesz ahhoz, hogy legyőzzük őket és döntőbe jussunk. Tovább nem akarunk gondolkozni, mert most előttünk csak a Besiktas van!


Fotó - szolnokiolaj.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus