Jövő hétre kész a bő keret

Sztojan Ivkovics, miután klubcsapata, a Kecskemét veretlenül feljutott az élvonalba, folyamatosan dolgozik, mint szövetségi kapitány. A szakember természetesen feltűnik a bajnoki döntő meccsein, közben tárgyal, egyeztet jelöltjeivel a nemzeti együttes nyári programjára. Tapasztalatait osztotta meg honlapunkkal.

A kapitány elmondta, egyeztetett, beszélt már jó néhány a válogatott jelölt játékossal. Többféle érvet, véleményt, észrevételt hallott a kosarasoktól s azokat jogosaknak találta. Sztojan Ivkovics elárulta: akadtak akik sérüléseik kezeltetést halasztották el az elmúlt években,mások jó ideje nem mentek pihenni a családjukkal - most szeretnének. Sztojan Ivkovics nem is titkolta, minden bizonnyal egy erősen megfiatalított csapat szállhat harcba címeres mezben a szlovákok és a fehéroroszok elleni előselejtező sorozaton. Úgy véli e játékosoknak óriási kiugrási lehetősége lehet majd ez a sorozat s bízik benne, hogy élni is tudnak majd vele.

Ahogy a keret, úgy a nemzeti együttes nyári felkészülési programja is alakul. Ezzel kapcsolatban Ivkovics annyit árult el, ahogy a két hazai selejtező mérkőzések közül egyet-egyet, úgy a hazai előkészületi meccsek  felét a keleti, felét pedig a nyugati országrészben fogja lejátszani a nemzeti együttes.

Annak kapcsán, hogy - bár volt róla szó, hogy emelhetik az egy-egy csapatban szerepeltethető idegenlégiósok számát s végül az a döntés született, hogy a következő bajnokságban is 3 légiós szerepelhet a csapatokban, azt mondta, örül neki, hogy a magyar szövetség e döntésével kiállt a magyar játékosok mellett és mint kapitány is reméli, a magyar kosarasok élni is tudnak e lehetőséggel.

Visszatérve a nemzeti együttesre, még annyit mondott a magyar férfi kapitány, hogy jövő kedden sajtótájékoztató keretében informálják a kosárlabda barátokat a férfi válogatott összetételéről és nyári programjáról.

Fotó: kesport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus