Jövőre is ki lehet jutni az Eb-re!

Igaz, nem a 2013-asra, hanem a 2015-ösre! A magyar válogatott ugyan még szerepel a 2013-as, szlovéniai Európa-bajnokságra kvalifikáló selejtezősorozatban és holnap este pályára lépnék Cipruson Rátgéber László fiai, de a Horvátország elleni vereséggel egy időben eldőlt, hogy bármi történik, legjobbjaink nem lehetnek ott a jövőévi kontinensviadalon, ugyanis már matematikailag sem szerezhetik meg a csoport legjobb harmadik helyét. Sokan aggódtak azért, hogy mikor láthatják legközelebb a nemzeti csapatot, hiszen a lebonyolítás változott a FIBA-nál és jövőre a 24 csapatos Eb-n kívül úgy festett, nem lesz hivatalos válogatott program, de a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség kedvezett a Szlovéniába ki nem jutó csapatoknak és rendez számukra egy viadalt, amelynek győztese egyenes ágon kvalifikálja magát a 2015-ös(!), Ukrajnában esedékes Európa-bajnokságra! A lebonyolításról és az ott résztvevő csapatok névsoráról a mostani selejtezősorozat befejezése után bővebben fogunk értekezni honlapunkon. Az információról ugyan a hivatalos FIBA honlapon még nem lehet behatóbban olvasni, de a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének munkatársa megerősítette honlapunk számára ezt az értesülést.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus