Kasey Hill az Alba első légiósa

Az Alba Fehérvár bejelentette első légiósát - Kasey Hill a Florida Egyetemről érkezik Székesfehérvárra.

Az albakosar.hu beszámolója:

A bajnoki aranyérem után egy hónappal megvan az első vendégmunkásunk, Kasey Hill aláírta a klubunk által kínált szerződést. A 23 esztendős, 185 cm magas, 79 kg súlyú, amerikai irányító Florida állam szülötte, 1993. december 3-án látta meg a napvilágot. Az utóbbi négy évben a Florida University hallgatója és sportolója volt, csapatával az egyetemi bajnokságban, az NCAA-ben a legjobb nyolc közé került, tehát jó ajánlólevéllel rendelkezik. Sok pontot nem dob, ellenben atlétikus, jól osztogat és jól lát a pályán.

Sportigazgatónk, Simon Balázs szerint Hill biztosan segítségünkre lesz az októberben induló szezonban.

- Úgy gondolom, jól illeszkedik majd a szerkezetünkbe, jó szellemű és mentalitású sportoló, megfelel a koncepciónknak. Nem pontgyáros, de ezen majd igyekszik változtatni a szakmai stábunk. Atletikus, képzett kosárlabdázó, aki augusztus 14-én velünk kezdi a felkészülést a következő idényre.

Simon Balázs elmondta, a hazai mag adott, a magyar játékos igazolását már nem tervezik, ellenben tengerentúli kosarasokkal folyamatosan zajlanak a tárgyalások. A sportigazgató szerint rövidesen újabb bejelentés várható.


Forrás - albakosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus