Keddtől keddig Magyar Kupa kör zajlik

Ma, vagyis február 5-én két meccsel indul - köztük az egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért Szombathely - Szolnok párharc odavágójával - a Magyar Kupa 2013. évi negyeddöntős köre. Aztán vasárnap kivételével a hét minden napjára jut egy derbi, s a visszavágók is terítékre kerülnek napokon belül. Utoljára jövő hét kedden (február 12.) lesz meccs, akkor végleg kiderül, hogy melyik 4 együttes jut a négyes döntőbe.

A klubok szépen beosztották, mintha összebeszéltek volna, hogy szinte ne maradjon egy nap se üresen a héten. Mindig lesz valamilyen férfi kosaras csemege a kupában. Lehet is, hiszen éppen emiatt az NB I A csoport bajnoki küzdelmei szünetelnek, s a még talpon álló 8 együttes így csak a kupára tud koncentrálni. A tét nagy, mivel csak egy (pontosabban két) lépés választja el őket a Final Fourtól.

A DIGI Sport több mérkőzést is műsorra tűz, így nem csak a helyszínen lévők követhetik figyelemmel (élőben) az eseményeket.

A NYOLC CSAPATRÓL

Érdekesség, hogy két B csoportos gárda is tagja még a mezőnynek. A KTE itt léte nem olyan nagy meglepetés (a Jászberényt kiverni azért nem volt kis tett, még ha egy meccs elég is volt hozzá az osztálykülönbség miatt). Viszont az, hogy a MAFC is még kuparésztvevő, igazi bravúr: a fővárosiak az akkor tájban már kisebb gödörbe kerülő, de egyébként az A csoport egyik élgárdájának számító Sopront verték ki ugyancsak egy találkozón.

A Szombathely és a Szolnok párosítása a desszert az MK negyeddöntőjében. Ahogy mondani szokás, most majd a pályán megmutathatják mindkét oldalon, hogy mit ér a sok-sok szó, ami már eddig is elhangzott a két szurkolótábor között attól kezdve, hogy kiderült, egymást kapták a kupában. A tavalyi eredményeit egyelőre meg nem ismétlő SZOVA a bajnokságban éppen mostanában kecmergett ki egy elég mély gödörből. Fura, de talán ez annak is betudható, hogy vélhetően megnőtt a szombathelyiek motivációja. S az előző idényből tudjuk, ha ők belehergelik magukat valamibe, akkor bármennyire is a másik fél az esélyes, ebből még akármi is kisülhet. Nyilván a Szolnoki Olajnak mindenképpen a továbbjutás a célja ebből a párharcból. Legyen akárki az ellenfél, nekik azt a terhet el kell viselniük, hogy mivel az Adria ligát és az Euro Challenge-t választották, s a magyar bajnokságba csak a középszakaszban csatlakoznak, így szinte mindenki duplán éles szemmel nézi, mit művelnek a honi csapatok ellen. Egyszer már megégtek az EC csoportkörben a Körmend ellen, de ettől még ők igen erős együttesnek számítanak a magyarok között, szóval hatalmas meglepetés volna, ha az Olaj számára véget érne a Magyar Kupa már itt a legjobb nyolc között.

A ZTE és a Paks csatája is érdekes lehet, főleg úgy, hogy a bajnoki alapszakasz során egyszer a Paks nyert (95-76-ra), Egerszegen viszont a zalaiak tudtak diadalmaskodni (73-70-re). Ráadásul több olyan kosaras van, aki korábban ZTE-s volt, s most az ASE-t erősíti, ahogyan a jelenleg Zalaegerszegen dolgozó tréner Völgyi Péter személye is mindkét klubhoz kötődött a közelmúltban.

A két B csoportos csapat kapcsán az ellenfeleikről még nem esett szó. A MAFC-nak az Alba Fehérvár jutott, vagyis az egyik legnehezebb ellenfél. Igaz, ha a formát nézzük, nem biztos, hogy valóban a Dzunics-legénységgel jártak a legrosszabbul a budapestiek. Mindenesetre az Alba előtt adva van a lehetőség, hogy a sorozatos idegenbeli bajnoki meccsei között (náluk csarnokátalakítás volt ekkorra tervezve - ami azóta tovább csúszott körülbelül nyár elejére -, s emiatt ősszel zsinórban 8 alkalommal otthon játszhattak Moore-ék, ez azonban most visszaköszön) egy papíron könnyebb párharcból léphessen a legjobb négy közé. Meglátjuk, miként élnek a sansszal a fehérváriak.

A Pécs a Kecskemét ellen simán továbbjuthat, ha a Körmend elleni első meccses formáját hozza. Igaz, akkor valójában egyik fél sem játszott kimagaslóan, de a PVSK nagyon okosan élt minden lehetőséggel, amit a Körmend a saját hibái által elé terített, s így nagy, 19 pontos előnnyel utazhattak Loesingék a visszavágóra, amely során Vas megyében egy nagyjából egál meccsen megőrizték előnyük java részét. A Kecskemét azonban igen rágós falat lehet, a napokban ráadásul Derasimovic visszaigazolásával be is erősített a gárda, így immár két légiós van a keretében, ami a B csoportban nem jellemző. Nyilván már az A-ra való készülődés jelei ezek is.

MAGYAR KUPA NEGYEDDÖNTŐ MÉRKŐZÉSEK


Kedd (feb. 5.)
SZOVA-Trend Optika KC Szombathely - Szolnoki Olaj KK (18:00) 17:45-től DIGI Sport 1
Zalakerámia-ZTE KK - Atomerőmű SE Paks (18:00)

Szerda (feb. 6.)
Alba Fehérvár - MAFC (18:00)

Csütörtök (feb. 7.)
Pécsi VSK-Pannonpower - Kecskeméti TE-Duna Aszfalt (17:45) 17:30-tól DIGI Sport 1

Péntek (feb. 8.)
Atomerőmű SE Paks - Zalakerámia-ZTE KK (18:00)
Szolnoki Olaj KK - SZOVA-Trend Optika KC Szombathely (18:00)

Szombat (feb. 9.)

MAFC - Alba Fehérvár (16:00)

Kedd (feb. 12.)
Kecskeméti TE Duna Aszfalt - Pécsi VSK-Pannonpower (18:00)



Fotó: westindex.hu (egy régebbi Falco - Szolnok meccsről)
Slide: szolnokiolaj.hu képéből kivágva

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus