Készül a Realból az Alba

Marcel Tenter szerint ugyanúgy felkészülnek Reyesékből, mint minden ellenfélből és igyekeznek majd a közönség kiszolgálása mellett a fejlődésük szempontjából is hasznossá tenni a találkozót.

A Real Madrid két győztes tétmeccsen van túl a szezonban, ahogy a spanyol Szuperkupa döntőjében a Barcelona, úgy a bajnoki rajton a Gran Canaria sem okozott semmiféle problémát Felipe Reyeséknek. Európa és a világ egyik legerősebb kerete a madridiaké, ilyen kaliberű ellenféllel magyar csapat szinte sosem találkozik. Jellemző, hogy a szerdai, fehérvári kiruccanásra teljes fegyverzetben érkező Real számára az Euroliga első fordulója lesz a következő kihívás. Nem kérdés tehát, melyik csapat a jobb a szerdán 19 órakor kezdődő gálameccs szereposztásában, az Alba leginkább azzal a céllal várhatja a találkozót, hogy megnehezíti a favorit dolgát, egyben szórakoztatja közönségét.

"Amikor hallottam, hogy játszunk a Reallal, mondtam a vezetőknek, igazoljunk még öt-hat légióst' - mosolygott Marcel Tenter az esemény sajtótájékoztatóján. Persze nem lesznek új játékosok a csapatban, illetve talán egy mégis, hiszen Brandon Wood bevethető. Az Alba és a Real nem egy kategória, de a szakvezető így is jó meccset szeretne látni. "Felkészülünk a Realból is, mint bármelyik bajnoki ellenfélből. Persze nem lehet elfelejteni, hogy ezek a klasszisok tavasszal még az Euroliga döntőjében játszottak, világbajnokok vannak közöttük, de nekünk ez motivációt kell, hogy adjon. Az ilyen meccseken mindenki a legjobbját akarja nyújtani, megmutatni, mi mire vagyunk képesek, és ezért remélem, hogy a közönség jól fog szórakozni. A Real igazi profi csapat, biztos, hogy úgy áll a meccshez, hogy a maga hasznára fordítsa ezt is, nekünk is az a célunk, hogy tovább épüljünk."

A Real Madrid szerdán délután Felcsúton kezdi magyarországi programját, Fehérváron a Magyar Király szállóban pihen majd, és a mérkőzés előtt két tagja megtekinti a Seuso-kiállítást. A csarnokban U-14-es és U-18-as bajnoki "előmeccsek" vezetik fel az esti találkozót, amelynek keretében színes betétprogramok is szórakoztatják majd a telt házas közönséget. A Real Madrid a meccs után hazaindul, mindannyian bízunk benne, hogy előtte egy emlékezetes estét szerez a fehérvári kosárbarátoknak.

forrás: albakosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus