Két arany és kupamenetelés a cél Szolnokon

Szolnokon komoly kerethez komoly célokat rendeltek, és a csapat mellett a körülményeket is folyamatosan igyekszenek fejleszteni

Ma délelőtt a Szolnoki Olaj nyílt edzésére és szurkolói ankétjára szép számmal érkező drukkerek láthatták, hogy a válogatott Eb-menetelése után Vojvoda Dávid már együtt edz régi-új csapattársaival. Kovács Péter egyelőre sérült, még a románok elleni csoportmeccsen csavarodott meg a térde, és egy kis szakadás keletkezett az elülső keresztszalagjában - ő várhatóan pár hetes pihenővel kezdi a szezont, de nem tűnik súlyosnak a probléma. Tóth Ádám panaszmentes, a fiatalok közül Rudner Gábor térde gyulladt be, de két hét múlva már ő is teljes értékű edzésmunkát végezhet. 

A rövid távú célokról Báder Márton elmondta, hogy a szeptember 20-ai, Trabzonspor elleni FIBA Europe Cup selejtező megnyerése, illetve ezt követően a továbbjutás elvárható a gárdától - a klub egyik fő célja a szezonban, hogy újra megteljenek a lelátók, és nagyon reméli, hogy ez már az első mérkőzésen így lesz. A csapatépítés során igyekeztek elegyíteni a fiatal és rutinos játékosokat, az eddig a magyar közönségnek még ismeretlen két amerikai játékos, Quincy Ford és Tarik Phillip például első európai évét kezdi meg - kifejezetten olyan kosarasok, akik több poszton is jó teljesítményt tudnak nyújtani. Ez utóbbi egyébként az egész keret kialakításánál szintén fontos tényező volt, ezért bő taktikai repertoár várható az idei Olajtól. 

A játékosok egyöntetűen a bajnoki és kupagyőzelmet jelöltek meg célként, illetve a minél tovább tartó európai kupamenetelést - a csapatkapitány, Vojvoda Dávid kifejezetten a FIBA Europe Cup Final Fourját említette, mint konkrét célt. Szarvas Gábor a fiatalokkal kapcsolatban az U20-as bajnokság legjobb négy csapata közé kerülést jelölte meg elsőszámú feladatként, illetve az NBII-ben is indítanak egy gárdát, hogy tapasztalatot szerezzenek - minderre heti kilenc edzéssel készülnek. 

A kötetlen kérdezz-felelek során a közönségkedvenc Strahinja Milosevics elmondta: úgy érzi, mintha hazatért volna - nagyon kemény egy éve volt Spanyolországban, de szeretné magát felépíteni és sikereket akar elérni ezzel a gárdával. Polyák László fő célja a bajnoki cím, az amerikai légiósok kerékpárral derítették fel a várost, most pedig az autóvezetést gyakorolják, mivel az Egyesült Államokban csak automataváltós autók vannak. Tarik Phillip véleménye szerint az európai kosárlabda összességében fizikálisabb, mint az amerikai, Ford pedig elmondta, hogy itt sokkal erősebben vannak letéve az alapok - a játékosok hiába kevésbé atletikusak, mindenkinek magas a kosárlabda IQ-ja, jobban átlátja a játékot. 

Tóth Zoltán, a klub ügyvezetője elmondta, hogy a klub pénzügyi helyzete továbbra is ugyanolyan stabil, mint az elmúlt években, a korábbi támogatói kör pedig tovább erősödött azzal, hogy a MOL is a főtámogatók közé lépett. A klub több, a csapathoz kapcsolódó területen igyekezett előrelépni. A három nagy szolnoki klub (kosárlabda-vízilabda-labdarúgás) közösen elindította az Olaj TV-t, amely tesztüzemben már most is működik (20-án már ők közvetítik a Europe Cup összecsapást), várhatóan október 15-étől pedig teljes kapacitással közvetíti online a klubok mérkőzéseit, sőt régebbi emlékezetes csatákat is "képernyőre" tűznek majd. Emellett a szurkolók kényelmét szolgálja, hogy megtörtént a csarnok klimatizálása a Szolnoki Sportcentrum és a város segítségével. 

fotók: Kezdő5.hu - Hegedűs Róbert

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus