Két új légióst igazolt a Kaposvár!

Anthony Jones próbaidejét nem hosszabbította meg a KKK, de két amerikai játékost igazolt helyette, így négy külföldivel folytatja. 

A delfinek.hu beszámolója:

Anthony szerdán reggel elhagyja Kaposvárt, helyére az amerikai Emanuel Ubilla érkezik.
 
Ubilla a tavaly elõtti szezonban Frazier korábbi csapatában, a holland Bright King den Helder csapatában irányított, majd tavaly a finn bajnokságban játszott, többek között Matt Gibson ellen is. A finn ligában elért statisztikája a következõ: 36 mérkõzésen 16,9 pont, 5,5 lepattanó és 4,4 assziszt, mindezt 47%, 34% és 86%-kal. A szezon végén még visszament Puerto Ricóba, a Quebradillas csapatához. Ide szinte haza érkezett, hiszen a játékos bár New Yorkban született, puerto ricói állampolgár is.

Csapatunkat elérte a sérüléshullám, hiszen a 12-es felnőtt keretünk közül 4-en sérültek, és így már a napi munka is sok nehézségbe ütközött, ezért a klub kihasználja a 4. játékos lehetõségét, és 1 hónapos próbaidõvel játéklehetõséget biztosít Aaron Hawleynek is. Aaron a Drake Egyetemen végzett 2014-ben, és ebben az évben benne volt az NCAA liga legjobb 10 3-pontos dobói között (46,7%-kal). Európai karrierjét a német ProA-s Giessen 46-osok csapatánál kezdte, amely csapat tavaly fel is jutott a Bundesligába. Aaron 13 perc alatt 5 pontot tett hozzá ehhez a sikerhez, hárompontosait itt 36%-kal dobta.

fotó és forrás: delfinek.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus