Komoly bővítés Sopronban, letették az alapkövet!

Megújul és kibővül az MKB Aréna, az alapkőletétellel „megkezdődtek” az önálló Soproni Darazsak Akadémiai Oktatóközpont új létesítményeinek kivitelezési munkálatai. Íme az UNIQA Euroleasing Sopron sajtóközleménye:

A beruházás 550 millió forintos összköltségéből 420 millió forint a kormányzat által kidolgozott TAO finanszírozásból érkezett, míg Sopron önkormányzata 130 millió forinttal támogatta az oktatóközpont helyszínének kialakítását. A beruházás létrejöttét a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) kiemelten támogatta.

A magyar kormány támogatási rendszere és az önkormányzat jelentős anyagi szerepvállalása együttesen lehetővé teszi, hogy a csarnok alkalmassá váljon utánpótlás-, és felnőtt világversenyek nemzetközi színvonalú megrendezésére. Az MKB Aréna üzemeltetője, a Raabersport Kft. elsősorban az utánpótlás-nevelés feltételeinek további javítását tűzte ki céljául.

Ennek első igazán komoly lépéseként az MKB Aréna is otthonául fog szolgálni a 2015-ös Női Kosárlabda Európa-bajnokságnak, de emellett kiszolgálja majd mind a diák, mind az amatőr sport igényeit, valamint nagyszabású kulturális rendezvényeknek is teret adhat.
A kivitelezés az EB megkezdése előtt, vagyis 2015 nyaráig be fog fejeződni.

A jelentős beruházásnak köszönhetően:

  -  új edzőpálya épül, amely összenyitható a nagyteremmel, de attól függetlenül is üzemeltethető
  -  létrejön egy olyan multifunkcionális terem, amely helyet tud biztosítani az itt működő utánpótlás neveléshez kapcsolódó Akadémiának, és a kulturális rendezvények háttérkiszolgálásának is
  -  új öltözők és raktárépületek jönnek létre a megnövekedő igények ellátása, valamint a sport és egyéb eszközök, mobil berendezések tárolására. A létesítményen belül rehabilitációs központ és konditerem is helyet kap
  -  új vizesblokkokat alakítanak ki
  -  bővül a büfé és a fogyasztótér, valamint a nagyteremben egy VIP lelátót alakítanak ki.

A létesítmény alkalmas lesz edzőtáborok, sportszakmai találkozók, edzők és játékosok elméleti-, és stratégiai oktatására is.

Fotó, forrás: wbasket.hu
Slide: programturizmus.hu

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus