Körmend - Kaposvár 18:00 (MTE TV)

Ma este két találkozót rendeznek a férfi NB I A-csoportjának felsőházi középszakaszában, közülük egyik a Lami-Véd Körmend - Kaposvári KK mérkőzés, melyhez az MTE TV révén élőképes közvetítést találnak a kosárlabda hívei.


Több mint öt hónapja találkoztak egymással Körmenden a felek, akkor a két légióssal felálló hazaiak nem tudtak megálljt parancsolni Kyle Swanstonnak és társainak, 86-93-as vereséget szenvedtek. Azzal a sikerrel hat éves nyeretlenségi sorozatot törtek meg a somogyországiak, már ami a Körmenden rendezett összecsapásokat illeti. 

A vendégek nagyszerűen kezdték az alapszakaszt, sokáig vezették a tabellát, vagy épp loholtak szorosan az Alba Fehérvár nyakában. Ám a 2013-as évben csúsztak be számukra nem várt vereségek, valamint nagy előnyről estek ki a Magyar Kupában a Falcoval szemben. Azonban az elmúlt héten komoly erődemonstrációt tartottak hazai környezetben a Atomerőmű SE ellen, így komoly lélektani plusszal érkeznek majd a vasi kosárfővárosba. A Kaposvár játékában fontos szerepet játszik a remekül kiválasztott légióstrió (Dunn-Swanston-Spica), bármelyikük képes 20-30 pontos teljesítményekre, így komoly pontmennyiséget szállítani. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az idei szezonban megújuláson áteső, s több meccsen jó játékkal előrukkoló Hendlein Roland, s az utóbbi időben fontos szereplővé előlépő Dávid Gergely is ott lesz a parketten, akkor nem csodálkozhatunk, hogy nem a hazaiakat emlegetik a találkozó esélyeseként. Ráadásul a korábban sérüléssel Kiss Kornél válla úgy látszik rendbe jött, így az ő játékára is számíthat Fekete Ádám, a kék-fehérek mestere. Azonban ne gondoljuk, hogy a vasiak könnyen adják már a bőrüket, nem elégednek meg azzal, hogy bejutottak a felsőházba.

A piros-feketék számára nem sikerült jól a felsőházi nyitány, ugyanis nagyon simán kaptak ki a bajnoki címre esélyes Alba Fehérvártól a múlt héten. A történethez azonban az is hozzátartozik, hogy az együttesből Fodor Gergely nem vállalhatta a játékot, Ruják Andrást komoly betegség hátráltatta, Farkas Attila és Grebenár Péter pedig még a Paks elleni húzódását nyögte. A közönség a 37 pontos vereség ellenére végig kitartott szeretett csapata mellett, s a lefújás előtt, után vastapssal köszönte meg a Hencsey-legénységnek a küzdést. A problémákat úgy fest maguk mögött hagyták Ferencz Csabáék, ugyanis szerdától azonban már együtt készült a teljes keret, mindenki egészséges, hadra fogható a Körmendben. Ha Hencsey Tamás fiai ki tudják használni a rotációs lehetőségeiket, meg tudják gátolni Dunnt a játék szervezésében, Spicát pedig ki tudják zárni a palánkok alól, akkor komoly esély mutatkozik számukra a sikerre, ugyanis még egyszer biztosan nem dobnak olyan alacsony százalékkal dobni, mint az Alba ellen.

Abban biztosak lehetünk, hogy nagy csatára van kilátás a Szentély Arénában, mivel mindkét gárda győzelemre fog játszani. A kaposváriak szeretnék utolérni a tabellát vezetőket, a Körmend pedig szeretne elmozdulni a hatodik helyről, melyre nagy esélye van, ha hozza a ma esti ütközetet.

Az MTE TV jóvoltából már a bemutatástól figyelemmel kísérhetik a kosárlabda kedvelői, illetve a csapatok szurkolói az esti mérkőzést, a közvetítés 17 óra 50 perckor, a találkozó pedig 18 órakor kezdődik!

Jó szórakozást kívánunk a mérkőzéshez!

HAJRÁ MAGYAR KOSÁRLABDA!

A közvetítésben az MTE TV médiapartnere a Kezdő5.hu. - A kosárlabda közös szenvedélyünk!

alt


Fotó (1.) - bckormend.hu

Fotó (2.) - mtetv.hu

Fotó (Slide) - vasnepe.hu



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus