Körmend: Jótékony kosarasok

Bár mérkőzést szombaton nem játszott a körmendi csapat, hiszen a helyi fúvósok újévi koncertje miatt a Körmend – ZTE örökrangadót január 29-re halasztották, mégsem telt esemény nélkül és “haszontalanul” a csapat napja.

Bár a nyáron még a megszűnés küszöbén állt, és ma sem dúskál a javakban a körmendi kosárcsapat, ennek ellenére segíteni szeretnének egy beteg kisfiún.

A gárda tagjai százezer forintot adtak össze, hogy segítsenek a Magyarlakon élő két és fél éves Horváth Botondnak, aki kisagyhiány-rendellenességgel született, a mozgása és a beszéde is korlátozott, csak feküdni tud.

Az édesapja és a nagyszülei mindent megtesznek érte és két egészséges testvéréért, de ahhoz, hogy Botond napjait elviselhetőbbé tegyék, őssejt beültetésre volna szüksége. Ez három és fél millió forintba kerül, ami önállóan elérhetetlen volna a család számára.

Botondra és betegségére a megyei napilap, a Vas Népe hívta fel a figyelmet jótékonysági akciójával, ehhez csatlakoztak a körmendi a piros-feketék.

Az összegyűlt támogatást a csapat vezetőedzője, Hencsey Tamás és válogatott játékosa, Ferencz Csaba ad át szombaton, kora délután a család otthonában. Botond és családja a pénz mellett egy, a játékosok által dedikált kosárlabdát is kapott emlékül.

Botond nagymamája elmondta, hogy – számunkra meglepő módon – ez volt a legnagyobb összeg, amit kaptak, de a 3,5 millió forint már így is összejött a beültetéshez. Ehhez nagyon sok ember 5-10 ezer forintja kellett. Ugyanakkor az orvosok szerint akkor várható igazi eredmény Botond gyógykezelésében, ha az őssejt terápiát meg tudják ismételni. Ezért a család továbbra is számít az adományokra.

 (A számlavezető bank az MKB, csekkes befizetés esetén pedig a Pannon Napilapok Bt.-t kell ráírni a csekkre a számlaszámon kívül.

A számlaszám: 10300002-10583146-49020043. Közlemény: adomány.)


Fotók - Radics Darinka

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus