Körmend újra a streetballnak örvend

Holnap Körmend ad otthont az OTP Junios adidas streetball sorozat következő rendezvényének. A helyszín a megszokott, jól bevált Szabadság téren lesz.

Az előrejelzések szerint ideális streetball idő várható, változóan felhős idő mellett 26-28 fokos hőmérséklettel. A rendezvény hírére "megmozdult" a nyugati régió, az előzetes nevezések alapján érkeznek majd csapatok Szombathelyről, Zalaegerszegről, Sopronból és Győrből, s persze ahogy az lenni szokott, a rendező város, a fényes koaras hagyományokkal rendelkező Körmend is szép számú csapattal képviselteti magát. Az ingyenes kenguru korosztályban ismét szép számmal jelentkeztek csapatok.

A szervezők 9 pálya felépítését tervezik, a centerpályán a VIP-mérkőzéseken az önkormányzat mellett tűzoltó és rendőri csapatok léphetnek pályára, a rendezvényre a hagyományoknak megfelelően a korábbi kosaras polgármester, Bebes István is kilátogat.

Körmenden szép számú, az előzetes nevezések szerint nem kevesebb mint 9 speciális olimpiai csapat is játszik, s az ügyességi versenyeket természetesen ezúttal is megrendezik. A programot tánc, valamint az olimpiai sikerek kapcsán várhatóan igen nagy érdeklődésre számot tartó vívó bemutató színesíti a programot.

Foto, Slide - streetballnet.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus