Körmend: Van irányító, van győzelem

Mindkét csapat képviselte magát a húsvétkor rendezett Magyar Kupa négyes döntőn, az a"fellépés" Morgenéknek sikerült jobban, hiszen meg tudták szerezni a kupa ezüstöt, míg a körmendiek a dobogó harmadik fokára állhattak fel. Jó felkészülés volt a torna, mert a rájátszás első körében egymással találkozott a két csapat. Zorán Martic mester minden játékosára számíthatott, a paksiaknál viszont Lorenzo Willliams nem állhatott csapata rendelkezésére sérülés miatt.

Bell pontjaival kezdődött a találkozó, amire Nick Williams válaszolt a palánk közvetlen közeléből. Ezután a hátfájdalmakkal küzdő Vojvoda szerzett előbb duplát, majd a hárompontos vonalon túlról is eredményes volt, így kisebb előnyre tett szert a Paks (4-7). Fodor labdaeladása után ismét meglépett egy kicsit az ASE, aztán Tóth szerzett egy közeli kettest (6-13). Fodor hármasával zárkózott a Körmend, de előnyre nem tudott szert tenni, jobban védekezett az ASE. A végén Vojvoda és Ruják is nagyon kiszorított helyzetből dobott triplát, maradt a Paks öt pontos előnye (23-28).

ASE bedobással kezdődött a második etap. Vojvodához került a labda aki betört a festékbe, de pontot nem tudott szerezni. Az indítás után Townes küzdött nagyot Frosttal a palánk alatt, faulttal tudta csak Townest megállítani, a körmendi óriás pedig mindkét büntetőt a helyére küldte. Kámán felet erre három pontossal, így maradt is csapata előnye hat pont (27-33). Egy nagyon szép MTE akció végén Ruják volt eredményes a triplavonal mögül, akinek a jelenlétével végre volt játéka a vasiaknak és nem négy negyeden keresztül Mike English szenvedését kellett elviselnie a lelkes közönségnek, ráadásul ponterősen is kosárlabdázott a hazaiak irányítója.

Érezhetően feljavult Némethék védekezése, aminek meg is lett az eredménye: a hátrány lecsökkent egy pontra és Gutierrez mesternek magához kellett rendelni fiait, ugyanis három perce nem szereztek kosarat. Kovács Ákos hagyta el a labdát amiből Bell indulhatott és ziccerben nem hibázott, szólója vezetést jelentett a vendéglátóknak (37-35). Használt némileg a fejmosás, Nick Williams egy szép támadással egalizált, majd Tóth Ádám ziccerrel ismét visszavette csapatának az előnyt. Nagy csata alakult ki a végére, egymás után hullottak a kosarak, egyik csapat sem tudott elhúzni a másiktól. Mindkét oldalon láthattunk szép megoldásokat azonban nem adták meg Townes dudaszóban történő zsákolását, de a Körmend mehetett egy pontos előnnyel a szünetre (49-48).

Ferencz Csaba tört be a festékbe amiből szép duplát szerzett, ezzel kezdődött a harmadik felvonás. Kámán egy hárompontossal ismét egálra hozta a mérkőzést (51-51). A hazai gárda némileg pontosabban játszott, míg a vendégek több könnyű dobást hibáztak, ennek ellenére öt pontos előnyt tudtak kiharcolni Fodor Gergelyék. Ferencz törte meg a percekig tartó gólcsendet egy dudaszós hármassal, ezzel hat pontos előnybe hozta csapatát (69-63).

Mike English tért vissza a negyedik negyed elején, ki is hagyta az első büntetőjét, a másodiknál már nem hibázott. Frost büntetőkkel hozta közelebb övéit, aztán egy English-Townes összjáték után utóbbi szerzett szép ziccert, maradt a nyolc pontos haza vezetés (73-65). A végre nagy dobópárbaj alakult ki, a védekezés alábbhagyott mindkét csapatnál végül az ASE annyira visszajött a meccsbe, hogy egy nagy hajrával hosszabbításra mentette a találkozót Kovács kosarával (88-88).

Townes büntetője nyitotta a ráadás perceit, de csak az elsőt dobta be a hazaiak centere, ellenben Kovács Ákos mindkettőt bedobta a másik oldalon. (89-90). A játék képe nem sokat változott, fej-fej mellet haladtak a csapatok, hol az egyik, hol a másik vezetett egy-két ponttal. Vojvoda az egyenlítésért indított egy három pontos, de az épphogy kiszédült a gyűrűből. A lepattanó Bell kezében landolt, akit abban a pillanatban faultoltak is, így jöhettek a büntetői. Az egyik volt jó csak, de nem sokkal ismét a vonalra állhatott, egyiket sem hibázta el. Nick Williams egy közeli kettessel ragadta meg az esélyt csapatának, de a körmendi büntetők ellen nem volt esélyük a végjátékban (105-101).


Fortress Körmend (4., 1 - 0) - Paksi Atomerőmű SE (5., 0 - 1) 105 - 101 (23-28, 26-20, 20-15, 17-13) - hosszabbítás után

Körmend, Vezette: Földházi T. Pálla Z. Hegedűs T. (Bodrogváry)

Körmend: English 1, Németh 14/3, Fodor G. 7/3, Bell 16/3, Townes 21. Csere: Ruják 16/12, Mladenovics -, Ferencz 26/15, Eilingsfeld 2, Cseh 1.

Paks: Kovács Ák. 18/3, N. Williams 22/6, Vojvoda 17/9, Morgen 7/3, Tóth Á. 12. Csere: Frost 16, Körtélyesi -, Kámán 9/9.

Kipontozódott: Kámán (45. perc)

A három győzelemig tartó negyeddöntő állása: 1 - 0 a Körmend javára

Fotó: bckormend.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus