Körmend: zártkapu helyett szigorú feltételek

A Körmend hivatalos közleménye szerint:

"Nem kell zárt kapuk mögött mérkőzést rendezni

Szeretnénk tájékoztatni szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy az MKOSZ Fellebbviteli Bizottságának határozata értelmében nem kell üres lelátók előtt játszania csapatunknak, ugyanakkor szigorú feltételeket szabtak a szezonból hátralévő hazai mérkőzések rendezésével kapcsolatban. Ezeket csak szurkolóink megértésével és együttműködésével teljesíthetjük, ezért kérjük, hogy legyenek partnereink mindabban, amit közösen teljesítenünk kell a tovább szankciók megelőzése érdekében.

A hétfőn megérkezett határozat alapján az MKOSZ Fellebbviteli Bizottsága klubunk fellebbezését részben megalapozottnak találta és a pályabezárást túlzottan súlyos büntetésnek tartotta.

A testület álláspontja szerint a szankcióval elérni kívánt cél más módon, nevezetesen nézőtéri szektorok lezárásával és pénzbüntetés kiszabásával is elérhető.


Ezért ötszázezer forintos pénzbüntetést szabtak ki a klubra, továbbá előírták, hogy az alapvonal mögötti szektorok első két sorát a mérkőzéseken üresen kell hagynunk. Ott senki; a média képviselői, sőt még a biztonsági emberek sem tartózkodhatnak. A területet mindenki számára egyértelmű módon kell lezárnunk, ugyanakkor fizikai korlátokat biztonsági okokból nem alkalmazhatunk. Ezért a sorokat biztonsági emberek fogják lezárni és az ülőhelyeket külön meg fogjuk jelölni.

Nagyon fontos előírás, hogy az üres szektorokban nem helyezhetőek el feliratok, szurkolói transzparensek sem. A határozat külön kitér arra, hogy nem csak a pályára, de ezekre az üres területekre sem szabad semmit sem bedobni.

A határozat kötelezi a klubot arra, hogy ha valaki vét ezen előírások ellen, azt azonosítsa.

Tisztelt Szurkolóink! Mindannyiunk közös érdeke, hogy a szezonból hátralévő mérkőzéseken a csapat és a játékosokat támogató szurkolók együtt küzdhessenek további győzelmekért, sikerekért. Ehhez az kell, hogy mindannyian átérezzük, mit kell tennünk az előírások betartásáért. Nem szabad vétenünk a határozatban leírtak ellen, mert az újabb fegyelmi eljárást alapozna meg, amelyben már alappal szabhatnának ki pályabetiltást is.

Nagyon fontos tehát, hogy ezek a sorok végig üresen maradjanak, oda senki ne lépjen be, és ne is helyezzenek el, vagy dobjanak be semmit!

Ebben, és ezen kívül is számítunk Szurkolóinkra, az elmúlt mérkőzéseken általuk tanúsított sportszerű magatartására.

Azon szurkolóinkat, akiknek az alapvonalak mögötti két sorba szól a bérletük, kérjük, hogy vegyék fel a kapcsolatot a klubirodával. Az 594-032-es helyi számon, vagy Zsebe Ferenc mobilján, a 30/77 30 862 számon.

Reméljük, hogy közösen meg tudunk felelni mindannak, amit most teljesítenünk kell ahhoz, hogy az ország legjobb közönsége, szurkolótábora ne kényszerüljön egyetlen mérkőzésen sem a csarnok falain kívülre.

Zsebe Ferenc
ügyvezető"

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus