Kovács Ákos az Albához igazolt

A Paksról távozó Kovács Ákos a bajnok Alba Fehérvár csapatába igazolt.

Az Alba Fehérvár hivatalos honlapja, az albakosar.hu beszámolója:

Kecskeméten született és mutatkozott be az élvonalban, majd Pakson töltött nyolc idényt. A 28 éves irányító, Kovács Ákos egy évre kötelezte el magát az Alba Fehérvárral. Pályafutása során még nem nyert aranyérmet, érthetően trófeákat szeretne szerezni, kék-fehér színekben.

- Több ajánlatom volt az élvonalból, de az Alba prioritást élvezett. Az idei, balul sikerült, paksi szezon után úgy gondolom, jót tesz számomra a környezetváltozás. Úgy gondolom, nem ment rosszul a játék Tolnában, főleg az edzőváltás után javult a teljesítményem, ám a csapat szereplése jócskán elmaradt a várakozástól. Szeretnék ismét minőségi csapatban szerepelni, márpedig az Alba Fehérvár ilyen. Tavaly nyáron is kerestek, azonban akkor úgy döntöttem, a klub nehéz helyzete ellenére maradok az atomvárosban. Közel egy évtizedet töltöttem piros-kékben, sok, nagy csatában volt részem, azonban egy dolog nem sikerült. Nyerni. Van három ezüstöm és négy bronzom a bajnokságban és a Magyar kupában, de aranyam nincs. Fehérvárra, a legjobb csapatba azért igazoltam, hogy trófeákat nyerjek. A magyar mag együtt marad, pontosan tudom, hogy egy amerikai irányítóval kell majd megoldanom a feladatot. így volt ez az Atomerőmű együttesében is, tehát tisztában vagyok azzal, milyen szerepkört bíznak rám. Természetesen szeretnék sok időt pályán tölteni.

Az Alba Fehérvár sportigazgatója, Simon Balázs szerint Kovács Ákos komoly hasznára lesz a folytatásban is sikerekre törő együttesünknek.

- Bár megérdemeltem szereztünk kupagyőzelmet és bajnoki aranyérmet, az idei szezon azt bizonyította, hogy irányító poszton sebezhetőek vagyunk. Ezért is kerestünk a posztra rutinos, már bizonyított, hazai játékost. Kovács Ákos minden szempontból megfelel az elvárásainknak, rá esett a választásunk. Olyan sportoló, aki nagy csatákban edződött, nehéz helyzetekben is lehet rá számítani. Biztosra veszem, hogy könnyen beilleszkedik, segítségünkre lesz céljaink elérésében.
 

Forrás - albakosar.hu
Foto, Slide -  bckormend.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus