Krayem marad Körmenden, Simpson megy

Eldőlt, hogy ismét légióst cserél a Lami-Véd Körmend kosárlabdacsapata: Omar Krayemre esett a vezetőség választása, így Vincent Simpsonnak megköszönték eddigi szolgálatait - tudósít a vaol.hu.

A legutóbbi két mérkőzésen Omar Krayem kapott lehetőséget arra, hogy meggyőzze a klub vezetőit. Bár a pécsi Magyar Kupa találkozón nem nyújtott meggyőző teljesítményt, az Alba Fehérvár ellen már jobban ment neki a játék.

A döntés hátteréről Zsebe Ferenc, a klub ügyvezetője és tulajdonosa így fogalmazott:

- Nem volt könnyű a döntés, hiszen nem egyetlen szempont alapján kellett határoznunk a két játékos sorsáról. A keret szakmai érdekei mellett a klub gazdasági helyzete is komoly érv. Jelentős különbséget nem igazán láttunk a két kosaras teljesítménye között, ugyanakkor Omar Krayem maradása anyagilag előnyösebb a számunkra. Vincent Simpsonnak voltak jó mérkőzései, szeretnénk megköszönni, amit a Körmendért tett. Ugyanakkor olyan játékost akartunk, aki határozottabb kézzel, acélosabban tudja irányítani a csapatunkat, és ebben is Krayem tűnik jobbnak. Nem mellékes, hogy a másik újdonsült idegenlégiósunkkal, Kayle Austinnal jól ismerik egymást. Véleményünk szerint Krayemben még több van, mint amennyit eddig mutatott, reméljük, hogy ezt a jövőben igazolja is.

A csapat így megválik Vincent Simpsontól, aki szintén nem a szezon elejétől volt Körmenden, hiszen korábban Adam Brownt váltotta hátvéd poszton. Simpsonnak volt néhány emlékezetes mérkőzése, különösen az EuroChallenge-sorozatban kapta el párszor a fonalat, de a Szombathely elleni bajnokin is kitett magáért. Máskor viszont nagyon el tudott tűnni a mezőnyben. Hencsey Tamás többször elmondta, hogy több betörést várna az ezen a poszton játszó idegenlégióstól, olyan játékot, amivel gyakrabban bontja meg az ellenfél védelmét.

A BrownSimpson cserét követően ugyanakkor a csapat másik irányítójának, Ruják Andrásnak a játéka is feljavult, míg Krayem érkezte után ő sem a jobbik arcát mutatta. A klub döntése alapján mégis a palesztin-amerikai légióssal kell együtt dolgoznia a csapatnak, így Ruják Andrásnak is.

- Hétfőn délelőtt leültem Rujival - mondta megkeresésünkre Hencsey Tamás, a piros-feketék vezetőedzője. - Így, hogy Krayem marad a keretben, Rujáknak többet kell játszania majd a kettes poszton. Azért is, mert korábban, amikor Simpsonnal voltak párban, mindketten jobban teljesítettek úgy, hogy az amerikai irányított, Ruják pedig kettest játszott. Így volt ez például a Sopron ellen is.

Forrás: vaol.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus