Kutya mindenét, kicsin múlott!

A Szolnok négy ponttal maradt alul a Besiktas ellen, így nem jutott az Eurochallenge döntőjébe.

Hatalmas meccsen remek kezdő negyed után sokáig vezetett a Szolnok az időn török kupát nyerő Besiktas ellen, de a második etaptól kezdve már átvette az irányítást a Hawkins vezette ellenfél. Innentől az Olajnak kellett kapaszkodnia, de hiába vezetett már tízzel (40-50) is a Besiktas, felálltak Horváth Ákosék. Az utolsó negyedben fütty hangorkán, minden volt a debreceni Főnix Csarnokban, főleg, amikor a hazai érzelmű drukkerek felháborodására egy-két esetben mintha nem igazán a Szolnok javára dőlt volna el a kétes szituáció.

A törököknél Hawkins mellett Mensah-Bonsu és a szerb válogatott Erceg vitte a prímet, de Dagli lepattanói is sokat értek. Szolnoki oldalon Horváth és Báder tűnt ki eredményességével, de olykor Mills is remekelt.

A vége különös izgalmakat hozott, 49-2-nél újra esély volt az Olaj sikerére, de hibákat követtek el a srácok. Igaz, odaát sem működött minden – játsszunk a szavakkal – olajozottan, így a közönség által hajtott Pór-legénység előtt még mindig nyitva állt az ajtó a döntőbe jutásra.

A legvége igazi hirig volt, és az addig igen visszafogott Arroyo villant (eladta, hogy Trotter ráesett, amivel Obie kipontozódott, ő meg mehetett büntetőzni). Így 47 másodperccel a vége előtt négyre nőtt a Besiktas előnye, amit meg is tudott őrizni, bár még volt egy kosárváltás.

Nagy esély kínálkozott a Szolnok előtt, tényleg meg lehetett volna fogni a törököket ezen a napon!

Eurochallenge Final Four, 1. elődöntő
2012. április 27. Debrecen Főnix Csarnok, 3000 néző
Vezette: M. Perez, Rocha, Trawicki

Szolnoki Olaj KK – Besiktas Milangas
60-64 (17-13, 13-20, 10-14, 20-17)


Szolnok: Trotter 7, Mills 9, Horváth Á. 10/6, Nikolov 13/9, Báder 11. Csere: Vezetőedző: Grebenár 2, Fodor M., Gay 8/6, Pór Péter.

Besiktas: Arroyo 10, Hawkins 13/3, Cetin, Erceg 17, Mensah-Bonsu 13. Csere: Dagli 8, Kemp 3/3, Yagmur. Vezetőedző: Ergin Ataman.

Kipontozódott: Trotter (40. perc)

Minden részlet, hamarosan!


Fotók: Koppányi

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus