Lakosa Zsolt a Szedeákban folytatja

A Körmendről távozó magyar hátvéd Szegeden szerepel a 2016-2017-es szezonban. 

A csapat közleménye:

Lakosa Zsolt a Naturtex-SZTE-Szedeákban folytatja pályafutását. A 25 éves, 194 cm magas hátvéd az előző idényt Körmenden töltötte, a bajnoki alapszakaszban átlagban 13 perc alatt 3.5 pontot szerzett.

A korábbi korosztályos válogatott játékos egy évvel korábban, a 2014-2015-ös alapszakaszban a MAFC játékosaként 31 percnyi idő alatt 14 pontot, 3.5 lepattanót és 2.9 gólpasszt átlagolt.

- Az ellenfélként lejátszott mérkőzéseken nagyon jó benyomást szereztem a szegediekről, ráadásul az edzői stábról és a csapatot körülvevő közegről is csak jókat hallottam. Körmenden remekül éreztem magam, de szeretnék nagyobb szerepet kapni, több időt a pályán tölteni, ezért döntöttem a váltás mellett. Annak idején Juhos Leventével egyszerre voltunk Amerikában, folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, de természetesen a többi szegedi játékost is ismerem, a beilleszkedéssel nem lesz gond. Bízom abban, hogy egységes, jó csapatot alkotunk majd, amely reális eséllyel pályázhat a rájátszásba jutásra – mondta Lakosa Zsolt, aki egyéves szerződést kötött a Szedeákkal.   

Fotó: bckormend.hu

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus