Lóránt és Báder is kihagyja a selejtezőket

A Szolnoki Olaj KK két magasembere egyaránt műtéten esett át a nyár folyamán, így egyikük sem segítheti a magyar férfi válogatottat a vasárnap kezdődő Eb-selejtezőkön.

- Napról napra jobban érzem magam - mondta a fogorvostól távozóban Lóránt Péter, akit a decemberi sérülése utáni kontrollra rendeltek vissza. - Szerencsére a szemműtétem is jól sikerült. A bal szememre már csak tizenöt százalékos volt a látásom, ezért kellett operálni. Most már tökéletes a szemem. Egy hete kaptam engedélyt arra, hogy bármilyen mozgásokat végezhetek. Futhatok, ugorhatok is már. A műtét miatt kénytelen voltam hat hétre teljesen leállni, most fokozatosan építem fel újra magam. De persze vigyázni is kell, hiszen ilyen hosszú kihagyás után könnyen jön a húzódás, ficam. Azért végzem az egyéni edzéseket, hogy augusztus 18-án már nyolcvanszázalékos állapotban legyek.

A válogatott vasárnap 19:00-kor Portugália ellen lép pályára, szerdán hazai pályán Grúziát fogadja, jövő vasárnap Csehországban kell bizonyítania. A visszavágókra is azonnal sor kerül, így augusztus 20-án már Portugáliát fogadjuk, 24-én, vasárnap Grúziába utazunk, 27-én, szerdán pedig a csehek ellen zárjuk a sorozatot.

A gárda a két szolnoki klasszis mellett lehet, hogy Hanga Ádámot is nélkülözni fogja a selejtezők során, így valószínűleg a felkészülési meccseken látott kerettel lép pályára Sztojan Ivkovics együttese.

forrás: szolnokiolaj.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus