Lóránt Péter - remeklés az edzőmeccsen

A Virtus Acea Roma a másodosztályú Basket Ferentino ellen készült fel  a hétfői bajnoki rangadójára, ahol a bajnok és Euroliga résztvevő Montepaschi Siena lesz majd Lóránték ellenfele a római Palatizianoban. A hétközi edzőpartner az olasz bajnokság második vonalának (LegaDue) egyik újonca, a ligában az alsóházhoz tartozó Ferentino volt.A másodvonalas alakulatról érdemes tudni, hogy hozzájuk tette át a székhelyét a tavaly még az Albacomp színeiben a magyar NB1-ben brillírozó Muhammad El Amin (ő kisebb izomproblémái miatt nem lépett pályára ezen a találkozón), valamint a csapat tagja, mások mellett, a brit válogatott Laurence Ekpergin, az amerikai Delroy James, és az egykori olasz válogatott, és nem mellesleg ex Roma kedvenc, Alex Righetti is. 

A zárt-kapus felkészülési meccsről, sok információt nem közölt a Virtus Roma, de azt tudhatjuk hogy Marco Calvani mester ezúttal minden játékosának bizalmat szavazott, és a Roma nagyon magabiztosan, egyenletes teljesítményt nyújtva fölényesen verte alacsonyabb osztályú ellenfelét. Számunkra különösen örömteli, hogy válogatottunk erőcsatára Lóránt Péter, a Virtus Roma 3. legjobb pontszerzője volt a 13 pontjával, nála csak a nigériai center Gani Lawal (23), és a Roma sztárja, az olasz Luigi Datome (14) szerzett több kosarat. Játékát és teljesítményét a római klub hivatalos honlapja is elismerő szavakkal méltatta. 

Virtus Acea Roma  - Basket Ferentino 87 - 60 (28-19, 44-28, 68-41)

Róma, PalaTiziano (zárt kapu)

Virtus Roma: Lawal 23, Datome 14, Lóránt 13, Jones 10, D'Ercole 10, Taylor 8, Goss 4, Dagunduro 3, Spaminato 2, Czyz, Tonolli, Gorrieri,Tambone

Basket Ferentino: James 21



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus