Lóránt Péter mellett Kenny Chery az Alba másik új játékosa

Lóránt Pétert hivatalosan is bemutatta az Alba Fehérvár, Kenny Chery a székesfehérváriak új irányítója.

Mint arról múlt csütörtökön már beszámoltunk, Lóránt Péter az Alba Fehérvárnál folytatja - igaznak bizonyultak ezúttal a sportando.com értesülései.

Az Alba új irányítója is megvan, aki nem más, mint Kenny Chery. A 23 éves, 180 centi magas, kanadai játékmester az előző két évben a jónevű Baylor egyetemen játszott, ahol 11 pont és 4 gólpassz fölött átlagolt mindkét idényében. Az előző évben 37.7%-ra tornázta fel triplaszázalékát, de több más kategóriában is visszaesett a 2013/14-es szezonhoz képest (11.5->11.3 pont, 42.3%->38.1% mezőnyből, 4.7->4.1 gólpassz, 2.1->2.6 eladott labda).

A Baylor egyébként idén az NCAA tornán rögtön kiesett az első meccsén, egy évvel korábban viszont jóval jobban mutattak, akkor ugyanis Big12 konferenciatorna-döntőt játszottak az Iowa State-tel, az NCAA tornán pedig a legjobb 16-ig jutottak. Chery olyan játékosok mellett játszhatott, mint a 2014-es drafton 60. helyen elkelő Cory Jefferson, a Marfan szindróma miatt visszavonuló center, Isaiah Austin vagy a most Cantúba igazoló Brady Heslip - a szolnoki Aaron Crafthoz hasonlóan ő is egy jó csapat meghatározó embere volt.

Bár nem a tripláiról híres, el tud sülni a keze, ezt az idén januárban a Texas egyetem ellen egy félidő alatt dobott 5 hármasa is mutatja:

Dávid Kornél annyit mondott, hogy nagyon örült az új fiúknak - ahogy mondta, az ő leigazolásukkal a klub nagy lépésekkel indult el a kívánt úton, ami nem lehet más, minthogy az Alba Fehérvár visszakerüljön a hazai élmezőnybe. A fehérvári szakmai igazgató az új irányítóról, Kenny Cheryről is ejtett pár szót: - Neves egyetemről érkezett, nem „combo” játékos, hanem vérbeli irányító, aki kiválóan teremti meg a helyzetet a társainak. Emellett kintről, bentről jól dob, jól bontja a védelmet és sok faultot harcol ki. Ez lesz az első éve Európában, alkalmazkodnia kell majd az itteni játékstílushoz, de ha ez sikerül, akkor meggyőződésem, hogy nagy erőssége lesz csapatunknak.

Lóránt Péter fehérvári székfoglalója: - Köszöntök mindenkit és köszönöm a kedves fogadtatást. A pályafutásom alatt mindig azt a célt tűztem ki magam elé, hogy minél tovább külföldön maradjak. Ezúttal is voltak olasz és más ajánlataim, de már két éve is azért tértem vissza Magyarországra, hogy itthon telepedjek le. Akkor másképp alakult a sorsom, de most ismét hazahúzott a szívem. Pár hete beszéltem Dávid Kornéllal és Bánéval (Dzunics Braniszlav, az Alba Fehérvár vezetőedzője – a szerk.) telefonon, akik merész és egyben szép jövőképet vázoltak fel nekem, így gyorsan megegyeztünk. Nagyon várom már, hogy elkezdődjön a szezon, sok munka vár ránk, de biztos vagyok benne, hogy a tavalyi év nem ismétlődik meg és sok örömet szerzünk majd a szurkolóknak.

Dzunics Braniszlav vezetőedző is örömét fejezte ki Lóránt Péter és Filipovics Márkó leigazolása okán: - Köszönöm a vezetőknek, hogy két ilyen játékost sikerült megszereznünk. Petiről sok mindent nem akarok mondani, mindenki tisztában van a képességeivel és tudásával. Boldog vagyok, hogy nálunk játszik majd. Márkó nagy tehetség, aki sok munkával remélem egy napon hasonlóan jó játékossá válhat, mint Peti. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus