Lóránt repült, aztán már játszott is

A magyar férfi válogatott egyik legjobbja volt idény nyáron Lóránt Péter, aki a holtszezonban klubot váltott és a tavalyi spanyol élvonalbeli ötödik helyezett Lagun Arótól a patinás és nagy múltú, de az előző évadban a megszokottnál gyengébb idényt futó olasz Virtus Romához szerződött. Új klubjánál viszont nagy terveket szövögetnek, s a függőben lévő (értsd: idén a tavalyi gyenge bajnoki szereplés miatt felfüggesztett, később ennek javulásától függően visszaállítható) Euroliga A-licenccel rendelkező gárda gyakorlatilag teljesen lecserélte keretét, mellyel gőzerővel készül a szezonra, s játssza az edzőmeccseket. Lóránt tegnap reggel indult útnak, hogy csatlakozzon a rómaiakhoz, akik tegnap és ma egy négycsapatos tornán szerepelnek, melynek elődöntőjében késő este 76 - 70-es vereséget szenvedtek a Caserta alakulatától, így ma este 18:30-tól a tavalyi meglepetéscsapat, a Venezia ellen küzdhetnek meg Péterék a bronzéremért.

Lóránt ugyan még csak ismerkedni is alig tudott új társaival, de edzője, Marco Calvani máris bedobta őt a mélyvízbe, hagy szokja egy kicsit a légkört. Honfitársunk ugyan nagyon nagyon keveset volt játékban és pontot nem szerzett, de talán a mai napon már egy picivel több lehetőséget kaphat a velenceiek ellen. A találkozón a többnyire vezető Caserta az amerikai Chatfield 20 pontjával és a nigériai Jelel Akindele 17-es produkciójával kerekedett felül, Lórántéknál az olasz válogatott idei hőse, s a bajnokság tavalyi legjobb hazai pontszerzője, Luigi Datome volt az ász (14 pont), de az NCAA-ből érkező, remek egyéni képességekkel megáldott kisember, Jordan Taylor a maga 15 egységével és az amerikai Lawal 16 pontjával eredményesebb volt a Roma legnagyobb ászánál.

Lóránt Péter hamarosan saját naplóbejegyzésében számol be az első olaszországi tapasztalatairól, illetve összegezni fogja olvasóinknak a válogatott idei szereplését is.


Juve Caserta-Virtus Roma 76-70 (19-16, 40-38, 58-60)

Caserta: Chatfield 20, Maresca, Jonusas 6, Mordente 7, Marzaioli, Sergio, Tomasiello, Wise 7, Michelori, Akindele 17, Cefarelli, Jelovac 19.

Roma: Goss 5, Tonolli, D’Ercole, Gorrieri, Datome 14, Jones 12, Taylor 15, Loránt, Lawal 16, Czyz 8. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus