Lóránt sikeres műtéten van túl

A Virtus Romával másfél hónapja olasz bajnoki ezüstérmet ünneplő, de a válogatottból ezen a nyáron hiányzó Lóránt Péter orrsövény-problémák miatt került a műtőasztalra tegnap az ausztriai Oberwartban.

- Az orvosok szerint jól sikerült a beavatkozás, amelyet már régóta halogattam, de túl kellett rajta esnem, mert nehezen kaptam levegőt. Szilikonsínt ültettek be mindkét oldalon az orromba - mesélte az MTI-nek Lóránt.

A 206 centis Lóránt a folytatásban Szombathelyen lábadozik, majd tíz nap múlva Budapesten áll újra edzésbe, és készül a következő szezonra.

- Egyelőre nem tudom, hogy hol folytatom, még zajlanak a tárgyalások - jelentette ki.

A válogatott augusztusi Eb-selejtezőit kihagyó kosaras elmondta, látott néhány mérkőzést a nemzeti csapat felkészülésének elejéről, de azokon Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány még sokat rotálta a játékosokat, különböző elemeket próbált ki, így azok alapján korai lenne bármilyen következtetést levonni.

- Ezt a nyarat kihagyom, de az Eb-selejtezők jövő nyári második körére természetesen jövök, ha hívnak - tette hozzá Lóránt Péter.


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus