Lóránték hihetetlen meccset vesztettek el

Lóránt Péter és a Lagun Aro a mai baszk rangadón a Bilbao alakulata ellen zárkózhatott volna feljebb a biztos playoff-résztvevők mezőnyében, de sajnos a nagyon rossz kezdés (0 - 11) után sok időbe telt, mire igazán talpra tudott állni a 28-at szóró Andy Panko húzta san sebastiani alakulat, ám végül mégis a hazaiak engedték ki a kezükből a diadalt (76 - 77). Egy gyűrű tövére húzott zsákolási kísérlet, pár eladott labda és egy faulttal együtt beszórt Mumbru tripla kellett ahhoz, hogy 6 pontról elbukja a végjátékot a Lagun Aro, ráadásul egyszer egy alapvonali bedobásból is elvesztette a labdát a vendéglátó, ez pedig az oda-vissza faultokról szóló büntetőcsatában rosszul fizetett, mivel a végén Sergi Vidal már nem tudott érdemleges dobóhelyzethez jutni a rendelkezésére álló majd 5 szekundumban.

A Bilbao ezzel nagy lépést tett a 4. pozíció megszerzése felé, a san sebastiani gárda pedig gyakorlatilag a 7-8. helyért harcolhat a hátralévő két alapszakasz-fordulóban. Lóránt Péter csereként került pályára és bő 13 perc játékidejét egy jó triplával és egy pattanóval hálálta meg, illetve volt egy eladott labdája is. Érdemes megjegyezni, hogy kritikus szituációban talált be kintről, illetve védekezésben extrát hozott és fontosz szerepe volt abban, hogy az Euroliga Top 8-as bilbaóiakkal ennyire jó meccset tudott játszani csapata.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus