Lóránték nem vállalják az Euroligát

Bár már úgy festett, hogy realitássá válhat, hogy a következő szezonban akár két magyar kosárlabdázó is a kontinens legmagasabb szintjén, az Euroligában pattogtasson, de az már sajnos mostanra eldőlt, hogy a Virtusnál egyébként lejáró szerződésű Lóránt Péter ha maradna is az olasz fővárosban, hiába harcolta ki a Romával az indulást Európa legjobbjai közt, a klub anyagi okokból le kell, hogy mondjon a licence-ről és vélhetően az Európa Kupában indulhat majd. Ide tartozik, hogy a friss ezüstérmes nem tartja meg edzőjét, Marco Calvanit, akinek a szerződéshosszabbítása annak ellenére sem merült fel Rómában, hogy a tavaly még 13. helyezett alakulatot a bajnokságban a döntőbe vezette, míg a kupában is négy közé jutott Lórántékkal. A hírek szerint Calvani és a csapat, illetve a vezetőség között sem volt éppen a legjobb az összhang.

A gárda kerete, így honfitársunk maradása is egyelőre képlékeny, az olasz fővárosban egyelőre próbálják megalapozni a következő idényt anyagi szempontból és utána jöhet szóba a keret kialakítása, melynek a nagyobb nevek közül jelenleg csak Jordan Taylor és a Serie A idei MVP-je, Luigi Datome tagja, de mindkettejüknek megkeresései vannak az NBA-ből és könnyen lehet, hogy jövőre a világ legerősebb ligájában folytatják. A Virtus Roma már kérte is az ULEB-től a lehetőséget arra, hogy szabadkártyásként az EurópaKupában induljon, ahol magyar csapatként az Alba Fehérvár is megméretteti magát ősztől, továbbá a Szolnoki Olaj is szeretne az olaszokhoz hasonlóan indulni a kontinens második számú nemzetközi kupájában részt venni, melyet egyébként 48 csapatosra duzzasztanak fel az idei 32 indulóról (ebben 8, az Euroligából az alapszakasz után kieső csapat is benne foglaltatik).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus