MAFC-akció Mikulásra: minél több gyereket a csarnokba!

Két hazai NBI A-csoportos mérkőzésre is belépési kedvezményt biztosít a MAFC a fiatal kosárpalánták számára

"Kedves Kosárlabdabarátok!

Boldogan látjuk, hogy Budapesten egyre többen kíváncsiak az élvonalbeli kosármeccsekre és egyre növekszik a létszám a Gabányi Sportcsarnokban!

Még nagyobb öröm, hogy az utóbbi két hazai mérkőzésünkön győzelemmel sikerült meghálálnunk a bizalmat, reméljük folytatódik ez a szép sorozat.

Mivel a következő hazai megmérettetés pont Mikulásra esik, arra gondoltunk, hogy a magunk módján mi is szeretnénk megajándékozni a budapesti kosaras Gyerekeket. Ennek apropóján a decemberi hazai meccsekre - dec. 6 és dec. 13. 16.00 - a MAFC meghívja Budapest összes 16 éves és annál fiatalabb igazolt kosárlabdázóját, hogy Minden Gyereknek legyen lehetősége átélni egy NB I, A - s mérkőzés hangulatát. Természetesen a MAFC vállalja a belépők költségeit és nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Bízunk benne, hogy az összes egyesületből érkeznek majd Gyerekek, hisz nem csak a MAFC, hanem minden budapesti kosárlabda szerető ember érdeke, hogy tartósan legyen fővárosi csapat az első osztályban.  

Akik jönnének, nincs más dolguk, csak küldjék el a saját és az egyesületük nevét az info@mafcbasket.hu e-mail címre.

Reméljük akár csapatostul, akár egyénileg, de minél többen el tudnak/tudtok jönni és mi megígérjük, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk a jó hangulat és az újabb győzelem érdekében!

Üdvözlettel:
MAFC Vezetőség"

Fotó: Mester Botond

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus