Magyarország - Szlovákia: 18:00 (DIGI Sport 1)

Holnap, azaz vasárnap este 18:00-tól a magyar válogatott második mérkőzését is lejátssza a 2015-ös Európa-bajnoki előselejtező sorozat első körében - az ellenfél ezúttal Szlovákia lesz, a helyszín pedig Sopron. Az első mérkőzésen, a fehéroroszoktól, idegenben elszenvedett 4 pontos vereség ugyan nem az elérhető legjobb eredmény volt, de jó alapot adhat arra, hogy önbizalommal telve lépjenek a mieink pályára a szlovákok ellen. A találkozót a DIGI Sport 1 élőben közvetíti 17:45-ös műsorkezdettel - hogy mi várható, arról pedig nézzünk egy kis előzetest!

Európa-bajnoki előselejtező, Első kör, második forduló

Magyarország(0-1) - Szlovákia(0-0)     2013. 08. 03., vasárnap (17:45, TV: DIGI Sport 1 - élő!)

Mint ismeretes, a mieink már megkezdték a csoportot - csütörtökön, Fehéroroszországban szenvedtek négy pontos vereséget. Az akkori mérkőzésen nagyon jól kezdtünk, hiszen az első negyedben 12, majd a második felvonás elején 14 pontos előnyt sikerült kiharcolni magunknak. A jó kezdés persze mindig fontos, de holnap talán mégsem lesz olyan hangsúlyos, hiszen hazai pályán a szlovák válogatottat meg kell tudnunk verni, az első negyedtől függetlenül. Ami ennél mérvadóbb lehet, az a befejező pár perc, amit nagyon szépen sikerült abszolválni annak ellenére is, hogy addigra a győzelem esélye már elúszott - fejben tehát összeszedett volt a válogatott, ennek kell lennie az alapnak vasárnap, Sopronban is.

Bár két meccsből még akkor sem szabad túl komoly következtetéseket levonni, ha azok 1-2 napja történtek, de érdemes megemlíteni, hogy míg mi mindössze négy ponttal maradtunk alul Belorusszia ellen, ráadásul nem semleges pályán, addig Szlovákia a fehéroroszok elleni találkozónk előtt öt nappal, azaz pontosan egy hete, július 27-én csapott össze velük, és az Észtországban rendezett négyestorna utolsó napján kiütéses, 91-57-es vereséget szenvedtek.

Ugyanezen torna első játéknapján, július 25-én a szlovákok azt is megmutatták, hogy miért nem szabad őket lebecsülni. A házigazda észtek ellen mindössze 82-76-ra kaptak ki - bár reális esélyük nem volt a győzelemre, de szívósan tartották magukat végig - míg mi ezt megelőzően öt nappal 14-gyel maradtunk alul az észtek ellen, Ausztriában. Július 26-án az East Coast All-Star volt a szlovákok ellenfele - egy amerikai, többnyire egyetemistákból összeverbuvált alakulat -, és ők is jobbnak bizonyultak északi szomszédainknál, 93-75 arányban, úgyhogy mostani ellenfelünk a július végi felkészülési tornát 0-3-as mérleggel zárta.

A mieinkhez hasonlóan, vagy talán még annál is fiatalabb keret jött össze a szlovákoknál erre a sorozatra. Legjobbjuk, Anton Gavel felvette a német állampolgárságot - több éve játszik Németországban már -, így viszont elvesztette a szlovákot, ő tehát már nem lehet ott a többiekkel.

A keretük tele van 1990 után születettekkel - köztük van a Gavel vezérszerepét átvevő Richard Grznár is, aki a szövetségi kapitány, Miroslaw Grznár fia. Borzasztóan jó pontszerző, kintről és bentről is hatékony - komolyabb felnőtt, nemzetközi karrierjét az akadályozhatja csak meg, hogy kettesnek nem elég magas, egyesnek meg nem foglalkozik eleget az irányítással, de kosártudását jól mutatja, hogy a két évvel ezelőtti, U20-as B divíziós Eb-n a ma már a Brooklyn Netsben játszó Tornike Shengelia mögött a második legjobb pontszerzőként zárt a tornán. A szlovák Extraligában és a cseh első osztályban, a Mattoni NBL-ben is szereplő Astrum Levice játékosa, és 21 esztendős kora ellenére már stabil 20-25 perces kosaras a lévaiaknál is, egyértelműen rá kell fordítanunk majd a legnagyobb figyelmet.

A felkészülés alapján még két pontfelelőse van a szlovákoknak jelenleg. Az egyik a kettes és hármas poszton bevethető Richard Korner, aki messze nem vállal annyit, mint például Grznár, általában a mások által megteremtett helyzetekből él, ám a kiosztott passzokat elég jó százalékkal értékesítette Észtországban, úgyhogy nem nagyon szabad otthagyni. Érdekes volt egyébként, hogy a felkészülés alatt ilyen jól használta ki a lehetőségeit, mivel a szlovák bajnokságban, az SKP Banska Bystrica játékosaként november vége óta 21 meccsen mindössze kétszer talált be kintről - igaz, radikálisan csökkent játékideje is a szezon elejéhez képest.

Korner mellett a másik, periméteren található, ponterős kosaras Martin Bilik, a szlovák bajnok Inter Bratislava dobóhátvédje, akinek viszont kifejezetten a hármasok a fő profilja, hiszen a bajnokságban több mint 5.3 próbálkozása volt meccsenként a triplavonalon túlról, és 38%-os hatékonysággal be is szórta őket. Őt valószínűleg az sem fogja zavarni, ha nem megy a dobás, kérdés nélkül tüzelni fog kintről - ez volt a helyzet a szlovákok előző három találkozója során is.

Egy embert még mindenképpen ki kell emelni a keretből - bár Észtországban nem játszott, a válogatott erőssége lehet Roman Marko is, aki a cseh ezüstérmes BK Prostejov kosarasa. Marko abszolút húzóembernek számít klubcsapatában, és bár nem túl hatékony pontszerző - 32% alatt triplázik, és a ketteseket sem dobja még 46%-kal sem -, nagyon sokoldalú, hasznos játékos, mindenből kiveszi a részét, ami a pályán folyik, elöl-hátul.

Ahol egyértelműen előnyben lehetünk még a nemzetközi szinten nem túl nagy átlagmagasságunkkal is, az a magasemberek részlege, a szlovákok ugyanis még nálunk is sokkal alacsonyabb kerettel rendelkeznek. Egyetlen játékosuk haladja meg a 206-ot: a 208 centi magas Jakub Petras, de a '94-es születésű kosaras egyelőre még csak szokja a válogatott légkörét, komoly szerepet még nem játszik a nemzeti csapatban, de még klubjában sem.

A szlovákok két kezdő magasembere a 199 centi magas Peter Dorazil és a 204 centi magas Michal Batka. Első ránézésre komolytalannak tűnik, de előbbi játszik inkább centert, mert bár még két méter sincs, elképesztően jól pattanózik, főleg támadóoldalon van jó érzéke a lecsorgókhoz - leginkább ennek köszönhetően támadásban sem elveszett, de ott azért komoly hullámzásokra képes. Rá a festékben figyelni kell, mert nagyon sokszor ment meg csapata számára egy-egy elrontott dobást, támadást. Batka nála valamivel kiegyensúlyozottabb, de visszafogottabb kosaras is - neki nem kifejezetten a pontszerzés, inkább a piszkos munka elvégzése a feladata.

Rajtuk kívül a Batkához hasonlóan a bajnok Bratislavánál játszó, kintről is veszélyes, jól pattanózó 3-4-es átmenet, Andrej Kuffa, illetve a Svédországban légióskodó erőcsatár, Justin Sedlak kaphatnak majd komoly feladatokat a palánk alatt.

Az elvileg hivatalos szlovák keretet ezen a linken megtaláljátok!

Az ellenfelet nem lenézve, ez a holnapi egy kötelező feladat Sztojan Ivkovicsék számára, amennyiben az első körből tovább akar kerülni a magyar együttes. Szlovákia nem rossz csapat, de egyrészt rutintalanabbak is a mieinknél, másrészt nagy magasságbeli hátrányuk van, harmadrészt egyéni képzettségben Grznár - és nagyon maximum Marko - az, akivel komolyan kell számolni, ő egyértelműen a szíve-lelke ennek a keretnek, az ennyire egyszemélyes csapatokból pedig fel kell tudni készülni. A megfelelő energiabevitel mellett nem lehet gond a holnapi győzelem megszerzésével.

A találkozót a DIGI Sport 1 17:45-ös műsorkezdettel élőben közvetíti!

A mérkőzéshez tartozó MKOSZ - Kezdő5.hu közös tippjátékot az alábbi linken megtaláljátok!

Élő statisztika követéséhez itt találjátok a linket!

 

Hajrá Magyarország!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus