Már négy légiósa van a Jászberénynek

Véglegessé vált a JKSE kerete a külföldi játékosok szempontjából, négy légióst szerződtetett már az együttes. 

A jkse.hu beszámolója:

"Irányító posztra érkezik hozzánk a szerb Slobodan Dundjerski. A 28 éves játékos legutóbb a BC Timisoara együttesében pattogtatott Romániában, ahol 25 mérkőzésen 12.8 pontot, valamint 7.3 gólpasszt átlagolt. Korábban pályafutása során 1 évig a szintén román CS Gaz Metan Medias csapatának is tagja volt, de megfordult Szerbiában és Macedóniában is.

A kanadai nemzetiségű, 24 éves, 208 centis Riley Barker négyes poszton bevethető, aki az előző idényt Csehországban töltötte. Itt a Bohemilk Turi Svitlavy gárdájával 10.1 pontot, 6.1 lepattanót és 1.7 blokkot teljesített átlagban 44 mérkőzésen, előtte pedig 5 idényen keresztül volt az NCAA-ben szereplő Portland kosarasa. 

Harmadik igazolásunk az amerikai Brian Williams, aki 4 szezonon keresztül az Oklahoma St., és egy szezonon át a La-Lafayette játékosa volt az NCAA-ben. Utóbbi együttesben 27 mérkőzésen 10.1 pontot és 3.7 lepattanót hozott össze átlagban. A 23 éves játékosra hármas poszton számíthat majd Stevan Tot vezetőedző.

Ezen igazolások után az idegenlégiósok szempontjából a keretünk véglegesnek tekinthető."

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus