Markovics most is meglepetést okozhat

A Jászberény menetelésében kulcsszerepe van Milos Markovicsnak, aki a JKSE alapembere. Nem indult igazán hatékonyan az idénye, akkor inkább a csapatjáték kevésbé látványos részéről vette ki a részét, ám az utóbbi időszakban a ponttermelésére sem lehet panasz. A harcossága pedig kivételes, nem véletlen talán, hogy nagyjából egybeesik a csapat remek sorozata azzal, hogy Markovics egyre inkább húzza a szekeret náluk.

A játékossal készült Kezdő5-ös interjúban sokat segített Földi Sándor a JKSE vezetőedzője, illetve néhány mondattal ő maga is kiegészítette a szerb, leginkább a 3-as, 4-es poszton megforduló 28 éves játékosról kialakuló képet.

Milos Markovics korábban egyébként játszott az éppen topon lévő KRKA szlovén gárdánál is, remek eredményeket elérve vele, de Nagyváradról is ismerhettük őt két szezon erejéig. Aztán került Jászberénybe a 2012-2013-as idényre.

- Milos, a szezon elején talán nem játszottál olyan jól, de folyamatosan lendültél bele és mostanra egyértelmű húzóemberré váltál. Egyetértesz ezzel, illetve mi az oka a picit lassabb akklimatizálódásnak?

Milos Markovics: - A csapat megismerése és a játékhoz való hozzászokás hosszabb ideig tartott, mint gondoltam volna. Ám szerintem abban az időszakban is voltak jó meccseim, csak nehezebben volt észrevehető, hiszen ha kikap a csapat, ez jobban elsikkad. A mostani formámat viszont igyekszem tartósítani és folyamatosan hozni a hasznos, jó mérkőzéseket.

- Mi ennek a JKSE-nek az ereje?

MM: - A mi erőnk abban rejlik, hogy jól edzünk, tapasztalt trénerünk van, és kollektív kosárlabdát játszunk támadásban és védekezésben is.

- Melyik meccseteket tartod a csúcsnak a saját magad szemszögéből nézve?

MM: - Azt nem tudom, hogy melyik volt a legjobb, de a legfontosabb siker a csapat számára a hazai győzelem volt a Nyíregyháza ellen. Ez meghatározó volt abból a szempontból, hogy elinduljunk felfelé, a felsőház felé.

- Több helyen is bevethető vagy a 201 centis magasságoddal, a jó kezeddel és az erős testalkatoddal. Van kedvenc posztod?

MM: - Változó, hogy hol van rám szükség, ez az ellenféltől is függ, illetve annak szerkezetétől. Én a 3-as és a 4-es poszton is szeretek kosarazni.

- Jászberény előtt a neves KRKA együttesében is megfordultál, illetve – többek között – Nagyváradon is. Hol hogyan érzeted magad?

MM: - A KRKA-nál nagyon jó csapatunk volt. Bajnokságot is nyertünk, amivel óriási meglepetést okoztunk akkor, emiatt ez a szezon fantasztikus emlék marad a számomra. Nagyváradon az első év jó volt, de a másodikban nem volt igazán megfelelő a kommunikáció a szakmai vezetéssel, így azt annyira már nem kedveltem.

- Mit szeretsz magadban, s mi az, amit nem? (A kosárlabdát illetően, természetesen.)

MM: - A legnagyobb kvalitásom azt hiszem az, hogy hatalmas energiákat viszek bele a saját játékomba és a csapatéba is. Emellett a harciasságomat és a győzelem utáni éhséget említeném. Természetesen azért sok dologban kell javulnom, tehát tisztában vagyok a gyengéimmel is, de ez maradjon meg magamnak, hogy mik ezek. Mindenesetre mindent megteszek azért, hogy javítsak rajtuk.

- Mit vársz a jövőtől ebben a szezonban?

MM: - Először is további jó játékot és harcias csapatot, annak ellenére, hogy tudjuk, még sok meccs van hátra rövid időn belül. Amit biztosan megígérhetek, hogy egy pillanatra sem fogjuk feladni.

- A jászberényi publikum igen lelkes és jó hangulatot kelt minden hazai meccseteken. Mit jelent nektek az általuk nyújtott háttér?

MM: - Mindenkinek, így nekem is rengeteget jelent, ha így űznek, hajtanak minket. S ez akkorra is vonatkozik, amikor nem volt hosszú győzelmi szériánk! Ezúton is szeretném megköszönni a buzdítást szurkolóinknak, és szeretném megkérni őket, hogy továbbra is jöjjenek el minél többen a meccseinkre, s nem fogunk csalódást okozni!

Földi Sándor véleménye a kosarasról:

- Nagy melós, egy gladiátor a pályán. S ez az edzésekre is vonatkozik, meg a meccsekre is! Alázatos és tiszteli a társait, s tisztességes a mindennapi munkában is. Ő egy jolly joker, mert a bedobótól a centerig bárhol használható. Soóssal általában egymást fogják tréningen és jó értelemben véve gyilkolják egymást már a szezon kezdete óta. Picit talán ez is lehetett az oka, hogy eleinte mindketten kicsit kevesebbet nyújtottak a meccseken, mert annyira gyötörték egymást a gyakorlásokon és kevesebb helyzetet alakítottak ki. Viszont ugyanez érett mostanra be, s állítom ez is közrejátszik abban, hogy mind Soóska, mind Milos remekül teljesít a találkozókon.

Fotó: jaszberenyionline.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus