"Még egyszer" pályán a Falco legendás irányítója

Pénteken búcsúztatják a profi játékkal idén felhagyó szombathelyi ikont, Kálmán Lászlót. A Falco KC volt csapatkapitányát a szövetség, a klub, a város vezetői és a szurkolók is köszöntik az Aréna Savariában.

 

Kálmán László 21 szezonon keresztül játszott a szombathelyi Falco KC együttesénél, amellyel 2008-ban felért a csúcsra: bajnok lett szeretett csapatával. Minden idők egyik legmegosztóbb, bár kétségtelenül az egyik legzseniálisabb magyar játékmesterétől búcsúznak a szombathelyiek, akit hatszor választottak meg az Év Játékosának, mindemellett 78-szor ölthette magára a címeres mezt, tagja volt a legutóbbi Európa-bajnokságon szereplő válogatottnak, 1999-ben. 

A 41 esztendős irányító nyáron jelentette be, hogy felhagy a profi kosárlabdával. Ennek apropójaként méltóképpen búcsúzhatnak tisztelői, egész napos programsorozat várja a kilátogatókat.

A rendezvény már 10 órakor kezdetét veszi a Sugár úti Sport Büfében, ahol a Kálmánról készült Ny8lc című portréfilmet, valamint a Falco KC bajnoki címét felelevenítő összeállítást nézhetik meg az érdeklődők.

Az Aréna Savaria 17 órakor nyit ki, három mérkőzés szerepel a programban:

18:00 – Szurkolók vs. Kálmán László és a Falco játékosok,
18:30 – A Falcóban 1990 és 2000 között megforduló játékosokkal csap össze a Falco 2008-as bajnokcsapata, amelyben korábbi, jelenlegi válogatottak is pályára lépnek,
19:15 – Utóbbi gárda mérkőzik meg a jelenlegi alakulattal.

A közönségszórakoztató meccsek után 20 órakor a szurkolók, a Magyar Kosárlabda Szövetségének vezetői, valamint a klub- és városvezetők köszöntik Kálmán Lászlót, akinek nyolcas mezét visszavonultatják. A program körülbelül kilenckor ér véget, de a búcsúparti tovább folytatódik a Blöff klubban, ahol a szurkolók tovább bulizhatnak a sárga-feketék örök nyolcasával. 

A belépés díjtalan, a szervezők mindenkit szeretettel várnak. 

Részlet a Kálmánról készült Ny8lc c. portréfilmből:

A vasi rangadók egyik legemlékezetesebb összecsapása az 1998/1999-es szezonból - főszerepben Kálmán László:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus