Meg is van az új soproni légiósjelölt

A Sopron nem is olyan régen jelentette be, hogy nem tart igényt a kettes poszton szereplő amerikai próbajátékosára, Tommy Gunn-ra. Nem keresgéltek sokig a Hűség Városában, Jeff Jones személyében hamar megtalálták a megfelelőnek tűnő helyettest. A fiatal, mindössze 22 éves játékos az idén végzett a Rider Egyetemen, ahol a mérkőzések felén számoltak vele kezdőként. Így is több, mint 28 percet töltött a pályán átlagosan, ez idő alatt pedig 13.4 pont, 2.6 lepattanó és 2.3 gólpassz került a neve mellé. Jones 193 centiméter magas, tehát ideálisnak tűnik a kettes posztra.

Jones "rookie", azaz újonc lesz Európában, tehát most először szerepelhet majd Egyesült Államokon kivüli együttesben. Amint arról Pojbics Szabolcs ügyvezető beszámolt, a hátvéd pénteken érkezik Sopronba - első lépésként 10 napos próbajátékra. Ha minden jól megy, akkor szombaton a Güssing elleni a mai soproni edzőmeccs visszavágóján nézheti meg először az SKC szamai stábja, hogy milyen állapotban van, mit is tud az új kiszemelt.

Ha ő beválik, akkor teljes lesz a soproniak kerete, akik mindössze Molnár András felépülésére várnak. Mivel az értékeiket sikerült megtartani, ráadásul az egyetlen lyuknak számító négyes posztra is megszerezték a válogatott, felkészülési meccseken eddig remekelő Tóth Gergelyt, komoly terveket szövögethetnek az előttünk álló szezonra.

Az idei évéről készült videó összeállítást itt tekinthetitek meg:


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus