Megkezdte a felkészülést az Olaj

Megkezdte a következő szezonra a felkészülést a bajnoki és kupaezüstérmes Szolnoki Olaj KK csapata - adta hírül a szolnokiolaj.hu. Az Adria Liga résztvevő magyar együttes szakmai stábja nem változott, a magyar válogatottban szereplőket - Simon Balázs, Vojvoda Dávid, Keller Ákos - leszámítva tegnap délelőtt minden igazolt játékosuk ott volt az első tréningen. A szolnokiak első felkészülési meccse szeptember 2-án, Szolnokon, a szintén sokat erősödő Jászberény együttese ellen lesz. A teljes cikk a szolnokiolaj.hu oldaláról:

Véget ért a szabadság az Olaj játékosai számára, akik annak rendje és módja szerint tegnap délelőtt hozzá is láttak a munkához. Egy biztos, az elkövetkező évadban is négy fronton kell helytállniuk a szolnoki kosarasoknak. Azt még nem tudhatjuk, hogy az idei lesz a legjobb Olaj, de az biztos, hogy az elmúlt évek egyik legerősebb játékosállománya vág neki majd a küzdelmeknek. Feladat lesz bőven, hiszen a bombaerős Adria Liga mellett a EuroChallenge Kupában, a honi bajnokságban és a Magyar Kupában is érdekelt lesz a társaság. Nyilván a magyar frontvonal tűnik nyerhetőnek, a nemzetközi porondon pedig az elmúlt évadbelinél jobb szereplés jöhet szóba.


A szakmai stáb nem változott. Nenad Asceric a vezetőedző, első számú segítője továbbra is Dragan Aleksic lesz. Kmezic Zoran pedig a közvetlen utánpótlásért fog felelni. A csapat orvosa a jövőben is dr. Ladoniczky Zoltán lesz, a gyúró személye sem változik, ezentúl is Szabó Zoltán foglalkozik majd a játékosok izmaival.

A kosarasok közül Báder Márton, Horváth Ákos, Miljan Rakic (elmúlt évadbeli csapata: Jászberény), Tomislav Ivosev (Falco), Lóránt Péter (Roma), Willie Warren (Maccabi Rishon LeZion) már tegnap délelőtt felvette a munkát, míg az Eb előselejtezőkön fellépő Keller Ákos (Alba Fehérvár), Simon Balázs és Vojvoda Dávid (Atomerőmű) majd jövő csütörtökön csatlakozik a társakhoz. Azt Asceric mester is megerősítette, hogy még egy külföldi játékos érkezése várható a napokban, méghozzá a magasbedobó posztjára. Azt is mondta, hogy a fiúk egy percig sem fognak unatkozni a felkészülés alatt. Az edzések mellett szeptemberben már felkészülési tornákon, Szerbiában és Horvátországban, valamint Pakson vív tesztmérkőzéseket a csapat. Ezt megelőzve a jövő hónap második napján a Jászberényt fogadják Báderék a Tiszaligetben, amolyan bemutatkozó mérkőzésen.

A játékosok közül Horváth Ákos immár negyedik évadját kezdi piros-feketében.

- Sok mindenre jó volt a nyár, kikapcsolódásra, pihenésre, feltöltődésre - mondta az első edzés után a hátvéd. - A családdal, a barátokkal töltöttem a szabadidőt, de nem feledkeztem el a munkáról sem, futással, súlyzózással tartottam magam karban. Egy biztos, súlyomnál vagyok, hiszen reggel is 94 kilogrammot mutatott a mérleg. Az új játékosok közül csupán az amerikai fiút nem ismertem, de úgy tűnik, hogy egy jó kedélyű, kommunikatív srác. Lóránt Petivel együtt játszottam a válogatottban, a többiekkel pedig ellenfélként találkoztunk. Úgy tűnik, hogy erősek leszünk, fiatal, de meghatározó játékosokat igazoltak a klubvezetők. Persze azt majd az eredmények mutatják meg, hogy mennyire leszünk jók a küzdelmekben. Egy biztos, vissza akarjuk hódítani a bajnoki címet és a Magyar Kupát. Az Adria Ligában legalább az első nyolc között akarunk végezni. Olyan élvezetes kosárlabdát kell játszanunk, amire vevő lesz a közönségünk.

 

Forrás: szolnokiolaj.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus