Megkezdte a munkát a DEAC "B" csapata is

A nagycsapatnál kevesebb játéklehetőséget kapó fiatalok játékban maradhatnak az NBI/B-ben induló U23-as csapatban, ugyanakkor az utánpótláscsapatokban jól teljesítők már bizonyíthatnak egy felnőtt bajnokságban.

A debka.hu beszámolója:

A DEAC NB1/B-ben induló U23-as csapata is megkezdte a felkészülést a 2017-18-as szezonra. Mivel a csapat vezetőedzője, Kovács Adrián jelenleg az első csapat tréningjeit vezényli, ezért Kádár Tamás másodedző foglalkozik a fiatalokkal.

A másodosztály alsóházában induló DEAC U23 gyakorlatilag az A-csoportos együttes fiókcsapata lesz. A felnőtteknél kevesebbet játszók, az U20-as és junior csapatban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok kapnak majd hétről hétre lehetőséget az NB1/B-ben. – A nagycsapatnál kevesebb játéklehetőséget kapó fiatalok itt játékban maradhatnak, ugyanakkor az utánpótláscsapatokban jól teljesítők már bizonyíthatnak egy felnőtt bajnokságban. Nem lesz egyszerű feladat egy egységes csapatot összehozni, viszont ez nagyszerű lehetőség lesz mindenki számára a továbbfejlődésre. A legfontosabb, hogy töretlen maradjon a fiatalok fejlődése, és alkalomadtán készen álljanak az A-csoportos bemutatkozásra. – mondta Kádár Tamás a második csapatról.

Mivel Berényi Sándor az Universiade válogatottal jelenleg Tajvanon tartózkodik, ezért a nagycsapat edzéseit Kovács Adrián koordinálja (Ráthonyi Tamás, Kádár Tamás és Takács Dániel segítségével). A légiósok még nem csatlakoztak a csapathoz, és vannak, akik kisebb sérüléssel bajlódnak, így „nagyok” játékoskerete is nagyon fiatal jelenleg. „Több játékos is az A-csapattal edz jelenleg, ezért 10 fős létszámmal dolgozunk. Az elsődleges célunk az lesz, hogy támogassuk az első csapatot, egy sérülés vagy betegség esetén azonnal fel tudjunk valakit adni, aki játékban van, és készen áll az A-csoportra. Azt gondolom, hogy ha a teljes keretet nézzük, akkor mindenkire veszélyesek lehetünk a bajnokságban, de az eredmény csak másodlagos tényező. – zárta szavait a tehetséges szakember.

Forrás, Foto, Slide - debka.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus