Méltón képviselnék a magyar kosárlabdát

Másfél hónapja készül a jövő héten a horvátországi Splitben rendezendő egyetemi Európa-bajnokságra az idei magyar egyetemi bajnok DEAC férfi együttese.

Dr. Nagy Ágoston fiai nem sokat pihenhettek az NB I B befejezése után, a szakember nagyon szeretné - természetesen játékosaival egyetemben - ha a DEAC méltóképpen képviselné a magyar színeket Horvátországban. Mint mondta, a felkészülést nem kevesebb, mint 19 játékossal kezdte el a társaság, ám közben sérülések illetve nyári munka illetve egyéb okok miatt öten kiestek. Az edzőnek - bár ennek nem feltétlenül örült - bizonyos mértékig könnyebb lett a dolga, hiszen végül 14 játékos közül kellett kijelölnie azt a 12-t aki majd Splitben pályára léphet. Ami az együttes szerkezetét illeti, úgy érzi, palánk alatt kicsit "karcsú" vékony éhet a csapata, amelyből Szarka Dávid személyében egy fontos ", egy láncszem"magasbedobó is kiesett a "táncból" - neki a pálya helyett a családi vállalkozásban kell helytállnia.

A csapat helyben, Debrecenben a DEAC rutinosabb, az egyetemet korábban elvégző NB II-es csapat ellen próbálja többé-kevésbé élesben gyakorolni a taktikát, s emellett a héten még a védekezést próbálják még jobban összerakni, a támadó stratégia nagyjából adott.

A debreceni egyetemistákat egy maroknyi szurkolótábor is elkíséri majd a spliti egyetemi Európa-bajnokságra.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus