Morgen Ferdinánd: Műtét előtt

A nyár elején bombaként robbant a hír, hogy a magyar válogatott ifjú centerének, Morgen Ferdinándnak fel kell adnia élsportolói karrierjét. A 21 éves kosarasnak a szívével akadtak problémái, a műtét pedig esetében elkerülhetetlen. A héten sor kerül a beavatkozásra, ennek apropóján beszélgettünk a kosaras körökben csak Ferdiként ismert játékossal.

Mindenekelőtt szeretném megköszönni, hogy megtiszteltél ezzel a beszélgetéssel! Először is beszéljünk arról, hogy pontosan milyen betegségről is van szó esetedben.

Ez egy örökletes probléma, édesapámnál is felfedezték ezt az orvosok. Az ő idejükben persze másként ment a dolog, akkoriban nem fordítottak még ilyen szintű figyelmet a játékosok egészségére, így nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hogy nem lett belőle komolyabb baj. Persze az is hozzátartozik a teljes képhez, hogy esetemben a dolog súlyosabb, mivel nálam már második generációs a betegség. Magát a betegséget Marfan-szindrómának hívják, és gyakorlatilag a kötőszövetek lazaságát eredményezi. Na, most ezzel az a fő probléma, hogy amellett, hogy ilyen magas, nyúlánk srác vagyok, ez a kötőszöveti lazaság a belső szerveknél is jelentkezik. Például a szívnél és az artériáknál is meg van vékonyodva a szövet, a szívből kijövő aortám is tágabb, mint az átlagos embereké, ennek köszönhetően pedig sajnos vékonyabb a fala is, és könnyebben reped meg, vagy szakad át. Ez utóbbi pedig tíz esetből kilencszer egyből halálos kimenetelű. Ezt akár egy nagyobb ütközés, vagy egy hirtelen magasabb vérnyomás is előidézheti, ami pedig az élsportban, és különösen a kosárlabdában elég gyakori jelenség.

Ha jól tudom, akkor erre műtéti úton van megoldás. Esetedben is ez lesz a következő lépés?

Igen, erre az a megoldás, hogy a főaorta kitágult részénél, ahol egy hagymaszerű tágulat található, kicserélik az eret, és egy műérrel helyettesítik. Szerencsére csak ezzel a résszel van problémám, később az aorta összeszűkül, és olyan méretű, mint bárki másnál.

Mikor kerül majd sor erre a műtétre?

Kedden, azaz holnap fekszem be Budapesten, a Városmajorban található Ér- és Szívsebészeti Klinikára. Még aznap elvégzik a szükséges vizsgálatokat, majd másnap kerül sor a műtétre. Miután túl leszek rajta, egy hétig az intenzív osztályon tartanak majd, azt követően pedig egy hetet egy általam választott rehabilitációs központban fogok majd eltölteni. Azt követően pedig, ha minden rendben ment, jöhetek haza, ahol természetesen további pihenés vár rám.

A műtét után mik a kilátásaid?

Bizakodunk, hogy sikeres lesz a műtét, aztán pedig következik a civil élet. Sajnos ezzel a betegséggel eddig sem volt számomra javasolt dolog az élsport, de mindig ki lehetett valahogy tolni a befejezést. Azonban most eljött az idő, hogy nem lehet tovább halogatni a dolgot. Az élsport papíron befejeződik számomra, azonban a civil életre teljesen alkalmas leszek. Futhatok, kondizhatok, és amatőr szinten, csökkentett fordulatszámon kosarazhatok is, de sajnos az élsport nem erről szól. Vár tehát a civil élet.

És mik a terveid erre a bizonyos új, civil életre?

Nagyon szeretnék a kosárlabda közelében maradni. Úgy vélem, hogy jó úton jártam a kosárlabda pályafutásomat illetően, még ha nem is jutottam túl sokáig. Szívesen dolgoznék fiatalokkal, akiknek megmutathatnám ezt az utat, és azt, hogy hogyan értem el azt, ami a rövidre sikeredett pályafutásom alatt nekem adatott. Persze nem csak a kosárlabdával tervezek, több lábon szeretnék majd állni.

Körvonalazódnak is már konkrét lehetőségek?

Egyelőre még nem szeretnék erről beszélni, főként azért, mivel nem foglalkoztam még ezzel túl sokat. Először a műtéten legyek túl, aztán majd beindulnak a dolgok. Remélem, hogy itt Pakson is segítenek majd. Erre minden esélyem megvan, ugyanis több ígéretet kaptam már ezzel kapcsolatban, majd kiderül, hogyan alakulnak a dolgok. Úgy gondolom, hogy amilyen ambiciózus és tudatos módon építgettem a karrieremet, amilyen akarattal hajtottam az edzéseken és a meccseken, úgy fogok majd a civil életben is küzdeni a céljaimért, és felépíteni az életemet.

Köszönöm a beszélgetést, és sikeres, hosszú életet kívánok neked a magam, és a kezdo5.hu stábjának nevében is!

 

Végezetül pedig jöjjön egy videó Ferdi legszebb megmozdulásaiból:


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus