Most már még magabiztosabb

Sopronban a fiatalok közül Takács Norbert az egyik legtöbbet fejlődő játékos. Idén már eljutott oda, hogy például az év utolsó havában egyértelműen jelentős tényezővé nőtte ki magát a csapatban, amely szintén szép szezont fut egyelőre. A soproni kosarassal a klub honlapja készített interjút, amit alább egy az egyben közlünk.


"A 2012-es esztendő az áttörés, a berobbanás éve lehet csapatunk 22 éves bedobója,Takács Norbert számára. Hangsúlyosabb szerepet először az  év elején kapott együttesünkben, s kitűnően helytállt. A december pedig parádés volt a számára, talán nem túlzás azt álltani: az SKC meghatározó játékosává nőtte ki magát

- Norbi, januárban és a közelmúltban is a ZTE ellen volt az első jelentős “bevetésed” a csapatban. Az egerszegi gárda a kedvenc ellenfeled?

- Nem, nincs kedvenc ellenfél, próbálok mindenki ellen ugyanúgy készülni, s ha lehetőséget kapok, azon vagyok, hogy tudásom legjavát adva segítsek a csapatnak az adott mérkőzés megnyerésében. Szerencsére ez újabban többször is sikerült. Hogy januárban és pár hete is a ZTE ellen játszhattam először többet, nos erre azt mondom: így hozta a sors.

- A sérülések miatt januárban és decemberben is érezhető volt, hogy nagyobb szereped lehet, divatos szakkifejezéssel élve, hogy előbbre kerülsz a rotációban. Lélektani szempontból volt különbség az év elején és a végén e tudattal játszani?

- Egyáltalán nem. Kis drukk azért persze van ilyenkor az emberben, de nagyon nagy lámpalázról szó sem volt. A többiek biztatása is segített, és  az is közös az év eleji és a mostani történetben, hogy mindkétszer úgy tudtam hosszabb időre beszállni az első csapatban, hogy azért játékban voltam. Januárig a SMAFC-ban, most, a ZTE-meccsig pedig az U23-as csapatban játszottam rendszeresen, folyamatosan. Ha jobban belegondolok, ennek is nagy szerepe lehetett abban, hogy a nagy csapatban is sikerült megállnom a helyem.

- Mennyiben már a mostani Takács Norbi a pályán, mint az, akit először januárban dobtak mélyvízbe?

- Úgy érzem, elsősorban jóval magabiztosabb. Persze ahol a szenzációs szurkolótábor akkora hangrobbanással fogad egy-egy jó megoldást, ott nem nehéz. Mivel kint játszom, lendületből indulva úgy érzem, jó esélyem lehet megszerezni, megpróbálok a legtöbb támadó lepattanóért elindulni, s sikerült is párat elcsípnem. Úgy érzem, valamennyit védekezésben is javultam, persze nyilván még van mit tanulni.

- A kezdo5.hu szakportál egyszer az egyik forduló legjobb hatodik emberének jelölt. Neked hogy tetszik ez a szerepkör?

- Nagyon jó, élvezem az első csere pozícióját. Mint már mondtam, próbálok ahogy tudásomtól telik a legtöbbet segíteni a csapatnak, s ebben a szerepkörben újabban ez többször is sikerült. Egy-egy győzelem után pedig felemelő érzés körbemenni a csarnokon és fogadni szurkolóink elismerését. Azokét a szurkolókét, akik, amikor a Kaposvár ellen gyengén ment és simán kikaptunk, akkor is szinte győzteseknek kijáró módon tapsoltak meg minket. A Szombathely és a Körmend legyőzésével szerintem feledtettük azt a gyengébb játékot, kudarcot.

- Ha már a csapatnál tartunk, akadtak nehézségek bőven az utóbbi hetekben. Hogy érzed magad a csapatban, hogyan látod az SKC esélyeit?

- Nagyon jól együtt van a társaság, nemcsak az edzéseken és a meccseken, a pályán kívül is. Az, hogy ennyire jó, erős, egységes a csapat, átsegített már minket több nehézségen. A harmadik-negyedik hely környékén állunk, ami egy nagyon kedvező pozíció. Ezt minimum szeretnénk megtartani, de az sem lenne ellenünkre, ha egy-két bravúrral sikerülne esetleg előre lépni."

Fotó: Tóth Zsombor (sakc.hu)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus