MTE tévés meccs a mai Körmend-ZTE

Igazi presztízsmeccs lesz ma (január 29., kedd) Körmenden, hiszen az örök rivális, a Zalaegerszegi TE látogat a vasiakhoz. A 19 órakor kezdődő összecsapás a 15. fordulóból volt elhalasztva, vagyis az a kör ezzel a derbivel lesz teljes. A meccset az MTE Televízió is ÉLŐBEN közvetíti.

A Körmend keretében újra ott lehet a betegségéből felgyógyuló Fodor Gergely is. A vendégektől pedig szintén várható, hogy a legjobb összeállításban érkeznek, hiszen a hírek szerint náluk is mindenki hadra fogható.

Az ÉLŐ közvetítés, amelyet a neten követhetnek (KATT az alábbi BANNERRE) már 18:50-kor elkezdődik, de a meccs rajtja 19 órakor lesz.

A körmendi csapat a 9-10-11. helyen áll, a Nyíregyházával és a Szegeddel azonos mutatóval (7 győzelem, 11 vereség), ám olyan szoros a mezőny ezen a tájon, hogy csak egy-egy sikerrel számlál többet a 8., a 7. és a 6. helyezett csapat, vagyis a SZOVA, a Pécs és az aktuális ellenfél, a ZTE. Az egyébként is mindig nagy derbinek számító Körmend - ZTE összecsapás tehát ezúttal, bár nem a tabella felső régióiban lévő helyekért zajlik, de újfent kiélezett küzdelmet hozhat. Ha nyer a Körmend, utoléri a zalaiakat. Ha a vendégek diadalmaskodnak, kicsit ellépnek a vasiaktól.

A hazai pálya a Körmend mellett szól, de ezek azok a találkozók, amelyeken bármi előfordulhat. Érdemes lesz megnézni!

Jó szórakozást kívánunk a mérkőzéshez!

HAJRÁ MAGYAR KOSÁRLABDA!

 

A közvetítésben az MTE TV médiapartnere a Kezdő5.hu. - A kosárlabda közös szenvedélyünk!


 

A közvetítésben a Rádió 8 Körmend (99.8 MHz) médiapartnere a Kezdő5.hu. - A kosárlabda közös szenvedélyünk!

Fotó (1.) - bckormend.hu

Fotó (2.) - mtetv.hu

Fotó (3.) - radio-kormend.hu


 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus