MTE TV - Élőben a Körmend - Paks!

Pikáns összecsapást tartogat a kosárszerető közönség számára a Férfi NB I A-csoportjának Felsőházi Középszakaszában az 5. forduló. Egészen pontosan a Lami-Véd Körmend - Atomerőmű SE mérkőzést, 19 órás kezdettel, melyhez az MTE TV révén élőképes közvetítést találnak a kosárlabda hívei.


Szinte napra pontosan egy hónapja, az alapszakasz záró fordulójában találkozott utoljára egymással a két együttes, akkor a Körmend hatalmas tartásról tett tanúbizonyságot, s legyőzte a teljes gárdával érkező paksiakat. Többek között ennek a győzelemnek is köszönhetik a vasiak, hogy most ismét megmérkőzhetnek a Magyar Kupa friss bronzérmesével.

A vendégek felkészülése az idő rövidsége miatt nagyságrendileg két edzésben meg is állt, persze két nap alatt két mérkőzést játszottak, így inkább a regenerálódásé volt a főszerep. Annál is inkább mivel Tóth Ádám sérülése nem akar javulni, így a ma esti összecsapáson kérdéses a center játéka. Hiányában komoly feladat hárulna az Idlet-Kámán-Körtélyesi trióra, hisz az egyik legeredményesebb légiós magasember párossal néznének szembe a Shaw - Austin duó személyében. További kérdés a tolna megyeieknél, hogy vajon vállalja-e a játékot Lorenzo Williams, s ha igen, akkor mennyire tud az ASE hasznára lenni. Minden kérdésre választ kapunk ma este 19 órától.

A körmendiek ismét nem tudtak teljes kerettel készülni, de közönségük hatalmas motivációt, plusz erőt adhat számukra, melyre szükségük is van, ugyanis utolsó két bajnokijukat elbukták, mindkettőt idegen környezetben. Farkas Attila játékára szinte biztosan nem számíthat Hencsey Tamás, ahogy Golomán Györgyére sem, mivel a tehetséges magasember épp Cipruson vitézkedik a Középiskolás Világbajnokságon. Ellenben ott lesz a Grebenár - Shaw - Austin trió, mely komoly pozitív változásokat hozott a Hencsey-legénység támadójátékába.Továbbá parkettre lép a sérüléseit kiheverő Fodor Gergely, Ferencz és Ruják, akik nem adják majd könnyen bőrüket a Szentélyben. Kulcsfontosságú lesz, hogy miként tudja megoldani a piros-fekete együttes a védekezést. Mivel abban az esetben, ha Vojvoda Dávid nem tudja hátán vinni a csapaton (esetlegesen hiányozni fog Williams és Tóth), akkor komolyan megnőnek a vasiak győzelmi esélyei.

Jó hangulatú, kemény mérkőzésesre van kilátás, így bátra ajánljuk a kosárlabda híveinek, s természetesen a két együttes szurkolói

Az MTE TV jóvoltából már a bemutatástól figyelemmel kísérhetik a kosárlabda kedvelői, illetve a csapatok szurkolói az esti mérkőzést, a közvetítés 18 óra 50 perckor, a találkozó pedig 19 órakor kezdődik!

Jó szórakozást kívánunk a mérkőzéshez!

HAJRÁ MAGYAR KOSÁRLABDA!

A közvetítésben az MTE TV médiapartnere a Kezdő5.hu. - A kosárlabda közös szenvedélyünk!


Fotó (1.) - bckormend.hu

Fotó (2.) - mtetv.hu

Fotó (Slide) - vasnepe.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus